Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balassagyarmat civil szervezetei a két igen mellett

Balassagyarmat összes aktív civilszervezetének részvételével sajtótájékoztatót tartott a Fidesz határ menti város szervezete. A nyilatkozók egyhangúlag támogatták a két igent, és kifejezték, hogy Balassagyarmatnak huszadik századi tragédiái miatt példát kell mutatnia a vasárnapi népszavazáson.


Dátum: 2004-12-03 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31782
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:49.893593, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz helyi szervezete nevében Csach Gábor önkormányzati képviselő elmondta, hogy sajnálatosan pártpolitikai vitává alacsonyodtak a vasárnapi népszavazás nemzeti sorskérdései. Éppen ezért a Fidesz arra kérte a 84 éve két országba szakított város civil és szakmai szervezeteit, hogy beszéljenek ők a politikusok helyett. Beszéljenek azok a két igen mellett, akik eddigi életükkel és szakmai munkájukkal hitelesebbek lehetnek a közösség sorskérdéseit illetően.

Elsőként Limbacher Gábor a Nógrád Megyei Múzeum volt igazgatója a

Keresztény Értelmiségiek Szövetségének helyi elnöke

szólt, aki nemzeti sorskérdésnek nevezte a vasárnapi kettős állampolgárságról szóló népszavazást, és hangsúlyozta, hogy Balassagyarmaton, amely ezer év óta és ma is ezer szállal kötődik a Felvidékhez, nem lehet kérdés az igen.

Kovalcsik András Pro Urbe díjas és Minisztériumi Kitüntetett pedagógus a

Honismereti Kör elnöke

szerint, aki volt már Erdély-országban, hasonlóan cselekszik majd vasárnap. Hangsúlyozta, hogy Balassagyarmat századfordulós felvirágzását olyan polgároknak köszönheti, akik mind-mind Erdélyből és a Felvidékről érkeztek, az utókor nem lehet hálátlan már csak az ő tiszteletük miatt sem.

Dr. Szakács Zoltán szülész főorvos a

Civitas Fortissima Kör elnöke

ismertette az 1919. január 29-i csehkiverés eseményeit, amely alapján viselheti Gyarmat a Legbátrabb jelzőt. A honmentő harcok hősi halottjai, az egykor a hazájukért fegyvert fogó gyarmati vasutasok, tisztviselők katonák, diákok és polgárok emlékére igennel kell szavaznunk vasárnap. Ők ugyanis kiűzték a környékről a megszállókat, nem miattuk fosztotta meg Trianon a várost természetes vonzáskörzete felétől.

Dr. Csekey László osztályvezető főorvos a

Balassagyarmati Polgári Körök

nevében hangsúlyozta a két igen vállalását. A kórházak kérdését összekapcsolva a kettős állampolgársággal hangsúlyozta, hogy miként a magyar kórházak, úgy a balassagyarmati kórház is működésképtelenné vált volna, ha nem jön az országba az a 4300 erdélyi, kárpátaljai és felvidéki orvos. A városi kórházban 15 ilyen kolléga végzi kitűnően a munkáját. Amikor a kormányzat eszement riogatásait halljuk, gondoljunk az érem másik oldalára is, hogy milyen gazdasági előnyei lehetnek az esetlegesen meginduló magyar bevándorlásnak.

Dr. Németh György főorvos, a város 1990-94 közti első szabadon választott SZDSZ-es polgármestere, a

Magyar Orvosi Kamara balassagyarmati régiós elnöke

hangsúlyozta, hogy a profitérdekelt magántőke bevonása valóban kettészakíthatja az ágazatot gazdag és szegény ellátásra. A fizetőkereslet és a népesség okán így a balassagyarmati kórház minden bizonnyal szegénykórházzá válhat, elviselhetetlen sorban állással és teljes szakmai leépüléssel. Az egészségügyet nem a magántőke, hanem az átlátható finanszírozás, és a rendszerváltás óta az ágazatból kivont 1500 milliárdos támogatás visszacsepegtetése mentheti meg.

Csach Gábor rámutatott, Balassagyarmatnak két máig ható tragédiája volt: Trianon és az 1950-es kommunista döntés a megyeszékhely áthelyezéséről. Az előbbi miatt elvesztette a város területének a felét, az utóbbi miatt pedig leépültek szolgáltatásai, így a korábban európai hírű városi kórház is a szocializmus évtizedeiben szegénykórházzá vált a salgótarjáni intézettel szemben. A gyarmatiak mai napig érzik e két tragédia gazdasági és lelki traumáit. Nem szabad, hogy a tragikus sorozat a huszonegyedik században is folytatódjon.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek