Zöldségosztó akció a dömpingárak ellen
Ingyen osztottak maguk termesztette zöldséget a gazdák pénteken Dunaharasztiban a Lindl Áruház előtt, hogy ily módon hívják fel a figyelmet: a bevásárlóközpontok a dömpingáron kínált zöldségekkel lehetetlen helyzetbe hozzák őket.
Dátum: 2004-12-03 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:51.530899, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egyik vezetőjük, Sákán Antal az MTI-nek példaként elmondta: a káposzta önköltsége kilónként 35 forint, a kereskedő 20 forintért veszi át, az áruház viszont 11 forintért adja, hogy a dömpingárral növelje forgalmát. Ez az üzletpolitika azonban sérti az agrárrendtartási törvényt, amely szerint beszerzési ár alatt nem szabad forgalmazni a termékeket - hívta fel rá a figyelmet. Ezért a Magyar Gazdák és Fogyasztók Önvédelmi Mozgalma már néhány hete hasonló ügyben petícióval fordult az agrártárcához, felszólítva: hasson oda, hogy a nagykereskedő cégek ne élhessenek vissza erőfölényükkel, ám érdemi választ mindmáig nem kaptak - húzta alá.
A helyszínen a környékbeli települések gazdái - 15-20 termelő - kisteherautóikról osztották a sárgarépát, káposztát az arra járóknak. Szabó László Bugyi községbeli gazda elmondta: számítása szerint hektáronként 300 ezer-500 ezer forint a vesztesége a dömping káposztaár miatt, mivel nem tudja eladni a termést.
Az ingyenes zöldségosztó akciónál több rendőr is megjelent, akik igazoltattak néhány gazdát, s felvették adataikat. Buzek Menyhért Bugyin lakó gazdálkodó az MTI-nek elmondta: magyar zászlóval érkeztek, ám a rendőrök bevonatták velük a nemzeti színű lobogót, s ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartják.
Frankovics Gábor rendőr alezredes, a rendőrök vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy jogszerű az igazoltatás. Hozzátette: az akció nem minősül be nem jelentett demonstrációnak, mivel az összegyűlt gazdák nem emeltek transzparenseket a magasba.
A gazdák, a szerintük jogszerűtlen igazoltatás miatt, panaszukkal - ahogy az MTI-t tájékoztatták - a Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz kívánnak fordulni. Az MTI telefonon megkereste a földművelésügyi tárcát az akcióval kapcsolatban, ám kora délutánig nem kapott választ a kérdésére. A zöldségosztó akción nem volt rendbontás.
MTI - fideszfrakcio.hu