Várhatóan a jövő hét végéig meglesz a népszavazás végleges eredménye
Az országos népszavazás hivatalos végeredménye december 9-ikére vagy 10-ére várható, de előzetes eredmények, elemzések és részvételi adatok már a szavazás napján rendelkezésre állnak - közölte Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője pénteken Budapesten.
Dátum: 2004-12-03 16:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31792
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:53.006588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap várhatóan éjfélkor már "meglesznek azok az adatok, amelyek valószínűsítik a végeredményt", ugyanakkor a hivatalos eredményt, az Országos Választási Bizottság (OVB) azután határozza meg, hogy megszámlálta a külképviseleteken leadott szavazatokat is - mondta sajtótájékoztatón Rytkó Emília.
Hozzátette: a 62 nagykövetségen leadott szavazatok a jövő hét első három napján érkeznek Magyarországra, és az urnákat együtt bontják fel. A jövő hét végéig meglesz az eredmény - fűzte hozzá. A két kérdésre külön-külön állapítja meg az eredményt az OVB - mondta.
Deményné Kertész Krisztina, az OVI elnökének informatikai helyettese közölte: a szavazás napján hat alkalommal, két óránként készítenek kimutatást a részvételi adatokról, a szavazókörök zárása után pedig a szavazatszámláló bizottságok által beküldött előzetes adatlapok alapján folyamatos lesz a tájékoztatás. Az informatikai rendszer mintegy öt percenként frissíti az adatokat, továbbá megyékre lebontva elemzések is készülnek a részvételi adatokról és az eredményekről.
Rytkó Emília elmondta: az országban 10850 szavazókörben várják a választópolgárokat vasárnap reggel hattól este hét óráig, a szavazáshoz érvényes személyazonosító igazolvány szükséges, a választási értesítőt nem kötelező vinni, azzal csak a szavazatszámláló bizottságok munkája könnyíthető meg.
A szavazókörök mindegyikében öt tagból (3 tag plusz 2 póttag) áll a szavazatszámláló bizottság, amely kiegészül a parlamenti pártok és a népszavazásokat kezdeményező szervezetek delegáltjaival, országosan több mint 20 ezer emberrel. Ebből hozzávetőlegesen a Fidesz 8800, az MSZP 5900, a Magyarok Világszövetsége 3100, az MDF mintegy 1000, az SZDSZ pedig 280 delegáltat küld - mondta.
Közölte: a 74 külképviselet közül 62-ben lesz szavazás; a külföldi névjegyzékbe 1995-en kérték a felvételüket. A legtöbben, 211-en Londonban szavaznak, de száz fölötti választó várható Párizsban, Bécsben és Amszterdamban is, míg csupán egy-egy szavazó akarja leadni a voksát például Jakartában, Limában, Nairobiban vagy Szöulban.
A népszavazások lebonyolításában a helyi választási bizottságok és irodák, az okmányirodák, valamint a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium részéről mintegy 30 ezren vesznek részt.
Az esetleges választási csalásokkal kapcsolatos kérdésre válaszolva elmondta: a többes szavazást úgy akadályozzák meg, hogy aki más névjegyzékbe való felvételét kéri, azt az eredetiből minden esetben törli a jegyző. A átjelentkezésre még pénteken délután négy óráig volt lehetőség - tette hozzá.
Ficzere Lajos, az OVB elnöke újságírói kérdésre elmondta: az OVB nem tartja szerencsésnek, ha a szavazás napján a televíziós csatornák bemutatják, ahogyan egy-egy közszereplő, pártelnök, vagy állami tisztségviselő leadja szavazatát, mert ez a részvételre való ösztönzésnek tűnhet. Ugyanakkor a népszavazás lényege, hogy a részvétel szabad elhatározáson alapul, és a távolmaradás azt jelenti, hogy az emberek nem kívántak élni a közvetlen hatalomgyakorlással, hanem azt a képviselő szervre ruházzák át - mondta.
MTI - fideszfrakcio.hu