Robbanások rázták meg Madridot
Öt kisebberejű robbanás történt Madrid körzetében péntek este nem sokkal azután, hogy az ETA baszk szeparatista szervezet nevében ismeretlen telefonáló pokolgépek felrobbantásával fenyegetőzött a spanyol főváros térségében.
Dátum: 2004-12-03 19:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31803
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:56.375803, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőrség közlése szerint a pokolgépek Madrid környéki benzinkutaknál léptek működésbe, és áldozatokat nem követeltek.
Az ETA nevében ismeretlen telefonáló helyi idő szerint 17 óra 30 perckor értesítette a Gara baszk újságot arról, hogy öt pokolgépet helyeztek el benzinkutaknál a Madridból kivezető főútvonalak mentén.
A telefonáló közölte, hogy 18 óra 30 perckor robbannak a szerkezetek.
A hatóságoknak sikerült még időben kiüríteni a Madridból kivezető nagyobb autópályák melletti benzinkutakat. Egyben felszólították a lakosokat, hogy gépjárművel ne hagyják el a fővárost.
A spanyol rendőrség közlése szerint a robbanások kisebb hatóerejűek voltak és nem követeltek áldozatokat.
A Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár terrorszervezet 1968 óta folytat fegyveres harcot azért, hogy spanyol és francia Baszkföldön független baszk állam jöjjön létre. A robbantásos merényletekben és egyéb fegyveres támadásokban azóta több mint 800 ember vesztette életét. A rendőrség 2000 és 2003 között őrizetbe vette az ETA 650 feltételezett tagját vagy segítőjét.
Az ETA által elkövetett gyilkosságok száma jelentősen csökkent, a 2000-es 23 ilyen haláleset után tavaly már csak hármat jegyeztek fel. A szakadár szervezet az elmúlt tizenhét hónapban pedig nem is hajtott végre halálos áldozatokkal járó merényletet. A legutóbbi robbantás 2003 májusában volt, amikor a gépkocsiba rejtett pokolgép robbanásában két rendőr vesztette életét az észak-spanyolországi Sanguesában.
Ez év októberében az ETA politikai szárnyának tekintett, betiltott Batasuna (Egység) párt a kormánnyal folytatandó béketárgyalások újabb változatával állt elő, azt a reményt keltve, hogy az ETA kész véget vetni fegyveres harcának.
Néhány nappal később azonban az ETA közleményt adott ki, amelyben fogadkozott, hogy folytatja harcát a spanyol biztonsági szervek ellen.
MTI - fideszfrakcio.hu