Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

120 éves az Opera

120 évvel ezelőtt, 1884. szeptember 27-én, kilenc éven át húzódó építkezés után nyitotta meg kapuit az Operaház. A nyitóünnepség előkészítése nem volt teljesen zökkenőmentes. Az első estén színre került a Bánk bán első felvonása, amelyet a Hunyadi László nyitánya követett, majd a Lohengrin első felvonása következett. Az estet Erkel Ferenc és fia, Sándor vezényelte.


Dátum: 2004-12-03 20:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:57.023591, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A megnyitó évfordulóján nem mindennapi kiállítás nyílt a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan Termében. Az archívumból olyan ritkaságok kerültek elő, melyek a legelső évad eseményeit idézik fel. A korabeli dokumentumok, fényképek, képzőművészeti alkotások, díszlet-és jelmeztervek idézik fel az első évad eseményeit, a társulat művészeinek, vendégeinek alakját.

A színház

Az 1867-es kiegyezés után rohamosa fejlődésnek indult főváros közönségének színházi igényeit a számos műfajnak otthont adó Nemzeti Színház egyedül már nem tudta kielégíteni. A század utolsó harmadában épült fel a Népszínház, majd Budapest mindmáig legpompásabb színházépülete, az Operaház. Az új dalszínház helyéül az épülőfélben levő, reprezentatív sugárút melletti Hermina teret, az egykori ócskapiacot jelölte ki a Fővárosi Közmunkatanács elnöke, Podmaniczky báró. Az Opera felépítését az uralkodó, Ferenc József szinte teljes egészében magánpénztárából finanszírozta.

Az 1873-ban kiírt tervpályázatot egy mintegy 2000 személyes operaház megtervezésére Ybl Miklós nyerte meg, ám mivel pályaműve az előirányzott építési összeget messze túllépte, többször is át kellett dolgoznia a terveket. Az 1875 októberében nagy lendülettel megkezdett építkezés később jelentősen lelassult, és csak 1884 nyarára fejeződött be. A költségek már túllépték a 3 millió forintot is, ám az eredmény önmagáért beszélt: Európa egyik legszebb, és legmodernebbül berendezett színházát vehette birtokába a főváros közönsége.

Amikor 1881-ben kigyulladt a bécsi Ringtheater, és több százan odavesztek a tűzvészben, mert nem volt elég kijárat, minden szintre két lépcsősort építettek. A fából készült színpadberendezés helyett - először nálunk a világon - öntöttvasból készült, hidraulikus gépezet léphetett működésbe.

A megnyitó

Az Operaház megnyitója a budapesti rendőrkapitány állásába került. A Sugár úton és környékén valóságos tömeghisztéria tört ki: mindenki be akart jutni a díszelőadásra, pedig csak az 1200 férőhelyre szóltak a meghívók.

Az elakadt hintók közt százával tülekedtek az épület felé, hogy megrohamozzák a bejáratokat. A tömeg félresöpörte a rendőröket, és betört az előcsarnokba; csak jóval később lehetett kezdeni az előadást. A rend helyreállításánál az uralkodót fogadó intendáns, báró Podmaniczky Frigyes is segédkezett: honvédtiszti díszegyenruhában, kardlappal hajtotta ki a rendszegőket. A hangzavar és tülekedés közepette senki sem törődött a zsebtolvajokkal, akik soha ilyen szép zsákmányra nem tettek szert. A rendőrkapitányt talán csak az mentheti, hogy a főváros mindmáig legpompásabb színházépületének átadását óriási várakozás előzte meg. A pályázat kiírásától több mint egy évtized telt el, míg Ybl Miklós terve megvalósulhatott. A munkálatokat szinte teljesen Ferenc József finanszírozta magánpénztárából.

A társulat

Az első társulatot 34 énekes, 81 tagú kórus, 75 tagú zenekar és 30 fős balettkar alkotta. Az opera- és balettegyüttes csak 1884 szeptemberében kezdhette meg a próbákat az új épületben. A négy napig tartó megnyitóünnepség után az első évadban hetente négy alkalommal voltak előadások. Az évad végére 38 opera és 7 balett alkotta az Operaház repertoárját.

Az első társulat tablóján középen Podmaniczky intendáns, Erkel Ferenc főzeneigazgató, Erkel Sándor igazgató, Káldy Gyula főrendező látható, körülöttük a legnagyobb sztárok. Kalmár Péter fotóművész színes képeiről, az ismert hazai művészek mellett, a hírneves vendégek - Perotti Gyula, Emma Turolla, Maria Wilt és Bianca Bianchi (szül. Schwarz Berta) - néznek le ránk.

A tárlókban a jelmeztervek, súgópéldányok, szövegkönyvek társaságában felleljük a leghíresebb szerepképeket is: látjuk Maleczkynét Melindaként, Saxlehner Emmát Ortrudként, Hajós Zsigmondot az első Bánk bánt, és Gassi Ferencet Lohengrin jelmezébe bújva. Az egyik vitrinben két koronás, metszett kristálypohár a Királyi Szalon készletéből. Ma már csak ők a néma tanúi annak, amikor Ferenc József császár a Hunyadi-nyitány után becsukta maga mögött a királyi páholy ajtaját, és elindult lefelé a királylépcsőn. A Lohengrint már nem várta meg.

A nyitó darab

Az eredeti elképzelés szerint a magyar zene két élő klasszikusának az Operaház megnyitására írt műveit adták volna elő, ám Erkel Ferenc nem készült el új operájával, az István királlyal, Liszt Ferenc Magyar királydala pedig a benne felhangzó Rákóczi-induló idézet miatt nem volt szalonképes.

A megnyitó évfordulóján nem mindennapi kiállítás nyílt a Magyar Állami Operaház Székely Bertalan Termében. Az archívumból olyan ritkaságok kerültek elő, melyek a legelső évad eseményeit idézik fel. . A korabeli dokumentumok, fényképek, képzőművészeti alkotások, díszlet-és jelmeztervek idézik fel az első évad eseményeit, a társulat művészeinek, vendégeinek alakját. Végül három operarészlet került színre: a Bánk bán és a Lohengrin első felvonása, valamint a Hunyadi László nyitánya. Mindezen felül maga a nyitóünnepség, amelyet I. Ferenc József is megtisztelt jelenlétével, kis híján botrányba fulladt, amikor a rendőrkordont félresodró, az előcsarnokba beözönlő tömeget az előadás kezdetéig alig-alig sikerült kiszorítani az épületből.

Farkas Boglárka, gondola.hu

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek