Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Igen, összetartozunk!

Vasárnap eljuthatunk oda, hogy Magyarország egy szabad, bizakodó, jövőjében reménykedő, egységes, 15 millió magyar állampolgárt magában foglaló, közös nemzet lehet - hangsúlyozta Orbán Viktor a népszavazási kampány utolsó állomásán, Győrben péntek este.


Dátum: 2004-12-04 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:00:58.531944, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Hisszük, hogy a jólét nemcsak kenyeret, munkát, iskolát, fogyasztási javakat, hanem családot, gyermeket, barátokat, nemzeti büszkeséget, szeretetet, összetartozást, ünnepeket is jelent - indokolta meg a Fidesz elnöke a két igen melletti kiállást a Szövetség Alapítóleveléből vett idézettel.

Hisszük, hogy a kenyér jobban ízlik, ha van kivel megosztanunk, a lakás kényelmesebb, ha nemcsak fedél, hanem otthon is. A munka jobban megy, ha általa közöset építünk, és a világra szóló tett is többet ér, ha utána közösen énekelhetjük a Himnuszt - fogalmazott Orbán Viktor.

Hozzátette: Mi arra kötünk szövetséget, hogy megtartsuk, ami igazán fontos a nemzet számára: az emberi méltóságot, történelmünket, kultúránkat és nyelvünket, családjaink jövőjét, fiataljaink tehetségét, az időskor tisztességét, a határon túlra vetett magyarokat, anyaföldünket, a magyar termőföldet és hazánk maradék közvagyonát.

A Fidesz elnöke fontosnak nevezte, hogy a személyes beszélgetések során legyen módunk továbbadni a hitből, lelkesedésből és az eltökéltségből másoknak is.

Orbán Viktor a kórház-privatizációról szóló vasárnapi népszavazással kapcsolatban kijelentette: "az egészségügy nem üzlet, megvédjük a kórházainkat".

A referendumon feltett másik kérdésről, a határon túli magyarok kedvezményes honosításáról szólva annak jelentőségét hangsúlyozta, hogy a szavazók merjék kimondani: mi, magyarok összetartozunk, ezért megadjuk a kettős állampolgárságot a határon túl élő magyaroknak. Nem gondoljuk, hogy ha az igenek győznek, akkor a Fidesz győzött. Meggyőződésünk, hogy az igenek többsége a magyar nemzet közös győzelmét jelenti" - mondta Orbán Viktor.

A Szövetség elnöke Veszprémből Győrbe utazott, ahol az Apor Vilmos Iskolaközpontban nagygyűlésen vett részt. Itt arról beszélt, hogy vasárnap eldőlhet, bekerülünk-e azokba a történelemkönyvekbe, amelyekből az unokáinkat is tanítani fogják. A politikus arra kért mindenkit, hogy az elkövetkező két napban legalább négy embert győzzenek meg arról, hogy álljanak az igenek mellé.

"December 5-én eljuthatunk oda, hogy Magyarország egy szabad, bizakodó, jövőjében reménykedő, egységes 15 millió magyar állampolgárt magában foglaló, közös nemzet lehet. Csak az i-re kell feltenni a pontot. Azt, hogy nemzet vagyunk-e, azt az dönti el, hogy megértjük-e a lényeget, amely úgy hangzik: mi egymáséi vagyunk, és ennek az összetartozásnak a felismerése és elfogadása tesz minket egységes nemzetté" - jegyezte meg.

Szijjártó Péter, a Fidelitas alelnöke arról beszélt, hogy az ő komáromi családját kettévágta a határ. Kifejezte reményét, hogy ha azt kérdezi a győriektől, hogy vasárnap elmennek-e, és igennel szavaznak-e a két feltett kérdésre, akkor azt a választ kapja majd, "Mi az hogy! Nagyon is!"

Forrás: Szövetség Webszerkesztőség, 2004. december 3.

Kapcsolódó elemek