Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdogan: Törökország még hátat fordíthat az EU-nak

Törökország nem fogad el újabb, az Európai Unió (EU) által Ankara belépéséhez támasztott feltételeket, s akár el is utasíthatja a csatlakozást az unióhoz - adta értésre a török kormányfő szombaton megjelent nyilatkozatában.


Dátum: 2004-12-04 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:00.477657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Radikal című liberális török újságnak adott interjúban Recep Tayyip Erdogan emlékeztetett arra: 2002-ben a koppenhágai csúcson az európai vezetők elfogadták azt az elvet, hogy megkezdik a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal, ha Ankara végrehajt bizonyos reformokat.

- Elfogadhatatlanok számunkra az új feltételek - mondta a török kormányfő. - Minden elképzelhető - válaszolta arra a kérdésre: előfordulhat-e, hogy Törökország elutasítja az EU állam- és kormányfőinek december 16-17-i brüsszeli találkozóján megfogalmazandó ajánlatot. A csúcson a huszonötök várhatóan zöld utat adnak a csatlakozási tárgyalások megkezdésének, ugyanakkor a héten a sajtóhoz eljuttatott dokumentum tanúsága szerint szigorú feltételeket szabnak Törökországnak anélkül, hogy garantálnák az ország taggá válását.

Ankara végleges dátum megállapítását és biztosítékokat követel arra nézve, hogy a tárgyalások lezárultával beléphet az unióba.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek