Kucsma az ellenzékre panaszkodik az EU elnökségénél
A kialkudott kompromisszumos megállapodások felrúgásával vádolta az ellenzéket az ukrán elnök szombaton, mielőbbi külföldi közvetítést sürgetve a belpolitikai válság megoldása érdekében.
Dátum: 2004-12-04 18:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:01.117344, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Leonyid Kucsma államfő telefonon beszélt Jan Peter Balkenende holland kormányfővel, az Európai Unió soros elnökével. Ennek során arra panaszkodott, hogy "az ellenzék gyakorlatilag egyetlen megállapodást sem tart be azok közül, amelyek európai politikusok közreműködésével születtek a kerekasztal-tárgyalásokon. Ez tovább súlyosbítja a helyzetet az országban" - idézte a kijevi elnöki hivatal Kucsma szavait.
Az ukrán államfő egyúttal a kerekasztal azonnali összehívását sürgette, a korábbi egyezmények teljesítésének megvitatása céljából.
MTI - fideszfrakcio.hu