Szerbia az új koszovói kormányfő leváltását követeli
A Szerb Köztársaság szombaton követelte Ramus Haradinaj újonnan megválasztott koszovói miniszterelnök leváltását.
Dátum: 2004-12-04 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:01.430764, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Belgrádban rendkívüli ülést tartott az egész szerbiai felsővezetés állami és kormánytisztviselők részvételével. Vojislav Kostunica miniszterelnök kijelentette: a koszovói ENSZ-közigazgatás vezetőjének, Sören Jessen-Petersennek érvénytelenítenie kell a koszovói parlament pénteki döntését, amellyel a szerbiai tartomány miniszterelnökévé választotta Haradinajt. Kostunica szerint Haradinaj megválasztása negatív hatást gyakorol az egész régió stabilitására.
Az új koszovói kormányfő ellen Szerbiában 108 büntetőfeljelentést tettek "háborúban és békében elkövetett bűncselekmények" miatt. A belgrádi rendkívüli kormányülés résztvevői szerint a háborús bűntettek elkövetésével gyanúsított Haradinaj megválasztása "politikai provokáció" és a "szélsőséges politika" megnyilvánulása.
Az október 23-án rendezett koszovói parlamenti választások után a tartomány négy pártja megegyezett, hogy koalícióra lépnek, és Haradinajt jelölik kormányfőnek.
Az új koszovói kormányfőt az elmúlt hónapban kétszer is meghallgatta a volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék. Meg nem erősített értesülések szerint ez év végéig vádat emelnek ellene az 1998-99-ben elkövetett ilyen bűncselekmények miatt. Haradinaj mint a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) parancsnoka döntő szerepet játszott a szerb hadsereg és szabadcsapatok ellen harcoló albán ellenállásban. Ő maga többször is ártatlannak vallotta magát a terhére rótt bűntettekben.
MTI - fideszfrakcio.hu