Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juscsenko Kucsmát vádolja

Viktor Juscsenko ukrán ellenzéki elnökjelölt szombaton azzal vádolta meg Leonyid Kucsma távozó elnököt, hogy egyetlen ígéretét sem tartotta be. "Az elmúlt napokban a parlament több, a válság megoldását szolgáló határozatot is elfogadott, de Kucsma egyiket sem valósította meg" - hangsúlyozta a Mi Ukrajnánk vezetője a kijevi Függetlenség terén összegyűlt több tízezer támogatója előtt, utalva arra, hogy a parlament szerdán megvonta bizalmát Viktor Janukovics kormányától és kérte a Központi Választási Bizottság feloszlatását.


Dátum: 2004-12-05 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31825
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:03.261441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Viktor Juscsenko, aki december 26-án az elnökválasztás második fordulójának megismétlésekor ismét a hatalom jelöltjével, Viktor Janukovics kormányfővel találja magát szemben, úgy foglalt állást, hogy korai az alkotmányreform. A választási törvény módosításáról és az alkotmányreformról szerdán állapodott meg az ellenzék és a hatalom. A parlament szombati ülésén nem történt meg a választási törvény módosítása, mivel a kormánypártok ragaszkodtak ahhoz, hogy azzal egy csomagban a parlament fogadja el az alkotmánymódosítást is, amit a Mi Ukrajnánk elutasított. Ezzel viszont Juscsenko a szocialisták támogatását kockáztatja, az Olekszandr Moroz szocialista pártelnökkel a két forduló között kötött megállapodás egyik pontja ugyanis éppen a politikai reform véghezvitele volt, azaz az elnöki túlhatalom csökkentése a parlament és a kormányfő hatásköreinek megnövelésével. "Ez azt jelenti, hogy esetleg nem lesz alkotmánymódosítás és továbbra is fennmarad a monarchista kormányzási formánk" - jelentette ki Moroz, aki az első fordulóban a harmadik legtöbb szavazatot kapta és akinek a támogatása kulcsfontosságú lehet az orosz ajkú keleti megyékben, ahol Janukovics népszerűbb nyugatbarátnak tartott ellenzéki ellenfelénél. Tarasz Szteckiv, a Mi Ukrajnánk parlamenti képviselője a nagygyűlésen mindazonáltal hangsúlyozta: azért nem akarják a politikai reformot, mivel nem bíznak Leonyid Kucsmában. Csak azután lehet szó az alkotmányreform megfontolásáról, hogy Kucsma meneszti a kormányt és új Központi Választási Bizottságot állít fel - tette hozzá. Kucsma az ellenzéket vádolta szombaton a megállapodás megszegésével. Viktor Juscsenko a nagygyűlésen kérte a nyugati megfigyelőket, a karácsonyi ünnepek ellenére jöjjenek Ukrajnába a megismételt szavazásra, hogy így segítsenek "a tiszta választás megtartásában". A keleti és déli megyék vezetői Harkovban tartott konferenciájukon elítélték a legfelsőbb bíróságnak a második forduló megismétlésére vonatkozó döntését. Jevhen Kusnarjov Harkov megyei kormányzó felszólította a két jelöltet: ne induljon a megismételt választáson. Vacláv Havel volt cseh államfő szombaton a demokratikus erők győzelmeként értékelte a második forduló eredményének érvénytelenítését és meggyőződését fejezte ki, hogy Viktor Juscsenko győz a megismételt szavazáson. Havel, aki egy klinikán nyilatkozott újságíróknak, fontosnak nevezte, hogy gondosan figyelemmel kövessék a szavazást. "Valóban létfontosságú, hogy ezúttal ne történjék csalás" - tette hozzá.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek