Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Irakiakat tartóztattak le Németországban

Letartóztatásba helyezték szombaton Németországban az előző nap őrizetbe vett három irakit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az Anszár al-Iszlám (Az Iszlám Hívei) nevű terrorista csoport tagjai és Ijád Allávi iraki miniszterelnök életére törtek.


Dátum: 2004-12-05 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:03.568711, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az üggyel kapcsolatban Berlinben őrizetbe vettek egy negyedik személyt, egy libanonit is. A német főügyészség pénteken jelentette be, hogy őrizetbe vettek három irakit, Stuttgartban, Berlinben és Augsburgban lakásokat, egyéb helyiségeket kutattak át. A német nyomozók lehallgatott telefonbeszélgetések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy feltehetően merénylet készül a Németországban tartózkodó iraki miniszterelnök, Ijád Allávi ellen. A telefonbeszélgetésekben a feltételezett összeesküvők kódolt nyelvet használtak, Ijád Allávi neve nem hangzott el. Számos német szakértő szerint a három iraki őrizetbe vételét inkább csak az elővigyázatosság diktálta, a nyomozók beismerték: az átkutatott lakásokban semmi olyasmit nem találtak, ami készülő merényletre utalna. A Berliner Morgenpost című lap vasárnapi kiadása szerint úgynevezett Molotov-koktéllal, azaz gyújtópalackkal akarták volna elkövetni a merényletet, ám szakértők nagyon valószínűtlennek tartják a verziót. Tény, hogy Allávi számos németországi programját lemondták, így például találkozóját külföldön élő irakiakkal, vagy szereplését egy német-iraki gazdasági rendezvényen.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek