Az EBESZ üdvözli az újonnan kiírt ukrán választásokat
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet üdvözölte vasárnap az ukrán legfelsőbb bíróság határozatát az elnökválasztás második fordulójának megismétléséről. Az EBESZ soros elnöke, Szolomon Paszi bolgár külügyminiszter közleményében "teljes támogatását" fejezte ki a voksolás megismétléséhez.
Dátum: 2004-12-05 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:05.107721, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EBESZ szerint a pénteki döntés megerősíti a nemzetközi szervezet megfigyelőinek megállapításait, miszerint mindkét fordulóban "súlyos" visszaélések történtek. "Mindenekelőtt tisztességes kampányt valamint az állami média részéről részlehajlástól mentes tájékoztatást várunk el" - áll a szervezet internetes honlapján közzétett közleményben. Az EBESZ egyúttal felhívta tagállamait, hogy ez alkalommal küldjenek még több választási megfigyelőt Ukrajnába. Az állásfoglalás egy nappal azelőtt látott napvilágot, hogy Szófiában megkezdődik az EBESZ két napos külügyminiszteri értekezlete. A találkozóra várják Colin Powell amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminisztereket is.
MTI - fideszfrakcio.hu