Lesz-e ingatlanadó?
Ahányszor az MSZP hatalomra kerül, előbb-utóbb az ingatlanadó ötlete is felmerül. Ahányszor az MSZP kormányoz, a költségvetési hiány drámaian megnő, és az államadósság megugrik. Majd három év alatt 33oo milliárd forinttal adósította el a Medgyessy-Gyurcsány-kormány az országot. Ez azt jelenti, hogy minden egyes magyar ember vagyonát, házát, lakását, autóját 33o ezer Ft extra adósság terheli az MSZP hibás gazdálkodása miatt - mondta Arnóth Sándor hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2004-12-06 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:13.463187, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mi lesz ezután? Az MSZP előveszi a régi-új keserű pirulát, azaz újra extraadókon töri a fejét. Tavaly augusztusban készült az a szociálisan érzékeny javaslat az MSZP-s kormányzat megbízásából, Gyurcsány Ferenc stratégiai tanácsadó egyetértésével, amely az extra ingatlanadó bevezetését tervezte. A kormánynak nagyon kellett a pénz a növekvő hiány betömködéséhez. A terv szerint egy budapesti 7o négyzetméteres lakás után akár évi 35o ezer forintnyi adót kellett volna fizetni - emlékeztetett a képviselő. Hozzátette: a közvélemény felháborodása olyan nagy volt, hogy tavaly visszakozott a Medgyessy-kormány. Az adósság azonban nagyobb lett, egyre több pénz kell. Nem csoda, hogy újra próbálkozik a Gyurcsány-kormány. Megszondázza a közvéleményt, hátha most lendületesen megteheti. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc személyes tanácsadója, Harmati László a napokban így nyilatkozott: "a jelenlegi rendszer legnagyobb problémája az ingatlanadó hiánya. Az ingatlanadóval el lehetne érni, hogy a magas közteher miatt megfontolná a lakás eladását az, aki nem képes fenntartani azt."
- Nem elég az újabb gázáremelés? Nem elég, hogy kormányzásuk alatt ötvenöt esetben emeltek adót, hogy 40o ezer ember kényszervállalkozó, és egyik napról a másikra él, hogy ha ezt bevezetik, akkor száz ezrek megélhetése kerül veszélybe? Hogyan viseljék el ezt az extra kiadást a kisnyugdíjasok? - tette fel kérdéseit Arnóth Sándor.
Katona Tamás válaszában a képviselőt tájékozatlannak nevezte a közgazdaságtudományok terén, és azt állította, nem lesz ingatlanadó. Arnóth Sándor a választ nem fogadta el, hiszen az egyik konkrét kérdésére sem adott megnyugtató magyarázatot.
fideszfrakcio.hu