Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi lesz a falugazdákkal?

A jobboldali elfogultsággal nem vádolható Népszabadság megdöbbentó cikket közölt az FVM háza tájáról. Az újságban leírtak azért is megdöbbentőek, mert a falugazdászok jövőjéről a szocialista párt vezető agrárpolitikusa, a minisztérium jelenlegi politikai államtitkára egy, a nyáron megtartott sajtótájékoztatóján másképp beszélt - kezdte hétfői interpellációját Lengyel Zoltán a parlamentben.


Dátum: 2004-12-06 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:14.093113, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Emlékeztetett: az államtitkár azt mondta, a falugazdász hálózatot meg kell erősíteni. Arról is beszélt, hogy ők fognak tanácsot adni és segítséget nyújtani a gazdáknak, de a miniszter is nyilatkozott hasonlóan. Az újság azonban azt írja, amit a költségvetésből mindenki láthat, hogy az FVM hivatalok hálózatának 2005-re tervezett költségvetési támogatása már csak töredéke a 2003. évinek, de az ideinek is csak a fele lesz.

- Már ebben az évben is többször jeleztük, hogy a lepusztított, szétzilált falugazdász hálózat nem képes ellátni feladatát, aminek a kárát elsősorban a gazdák látják. Azok a gazdák, akiknek szükségük van a segítségre ahhoz, hogy uniós szinten versenyképesek legyenek. Ezek után mit várhatunk jövőre? Ismét mást mondanak, és mást cselekednek. A gazdák segítése szocialista módra azt jelenti, hogy azt a szolgáltatást, amit heti rendszerességgel igénybe vehettek, megszüntették, elvették tőlük. Ma már ott tartanak, hogy a legalapvetőbb információkért és a legapróbb kérdésekkel is be kell utazni a városba ügyfélfogadási időben - hangsúlyozta Lengyel Zoltán. Megjegyezte: ismét becsapták a gazdákat, becsapták saját dolgozóikat is. A rendszeres tájékoztatás már csak a miniszteri szótárában létezik, de ennek nyomait se látják a mezőgazdaságból élők.

- Kinek higgyünk? A szocialistákhoz közel álló sajtónak, a szocialisták lendületes miniszterelnökének és miniszterének, vagy a joggal elkeseredett gazdáknak? Lehet, hogy valaki nem mondott igazat? 2005-ben kik fogják helyben segíteni, információkkal és tanácsokkal ellátni a termelőket? Melyik szervezeti egység fogja őket foglalkoztatni? Milyen időközönként lesznek helyben elérhetők ezek a munkatársak? Az elmúlt két és fél év alatt több, egymásnak ellentmondó nyilatkozatot tettek. Az elkeseredett gazdák nevében őszinte, kiszámítható és lendületes választ várunk - mondta a képviselő.

Németh Imre válaszában, újból úgy vélte: a gazdák háza táján minden a legnagyobb rendben. Lengyel Zoltán a választ nem fogadta el.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek