Ez lenne Gyurcsány igazságos Magyarországa?
A magyar önkormányzatok az elmúlt 14 év legsúlyosabb válságát élik át 2002 óta. A szocialista - szabad demokrata kormány intézkedései minden települést hátrányosan érintenek, de egyértelmű, hogy a legrosszabbul a kistelepüléseken élő emberek járnak 2005-ben is - mondta Móring József Attila Lamperth Mónika belügyminiszterhez intézett interpellációjában.
Dátum: 2004-12-06 15:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:14.754540, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajnos úgy tűnik a szocialisták szerint "életképtelen" települések a kormány igazságos és bátor tevékenysége következtében immár két és fél év óta a fennmaradásukért küzdenek - mondta a politikus.
"Továbbfejlesztjük azokat a kormányzati programokat, amelyek a falvakban élők életkörülményeinek javítását, az elvándorlás megállítását célozzák " - emlékeztetett a Móring József Attila a Gyurcsány¬kormány programjára.
- Milyen kormányzati programokat is fejleszt tovább Gyurcsány Ferenc? Erre a kérdésre leginkább a falvakban élő, dolgozó emberek tudják a választ. Nézzük a legfrissebb híreket! A falusi kisiskolák életben maradása érdekében aláírásgyűjtés kezdődött Baranya megyében. Az érintett pedagógusok, szülők szerint a Gyurcsány-kormány 2005-ös költségvetése ellehetetleníti a kistelepülések iskoláit. A petíciót egy mohácsi általános iskola tanárai fogalmazták meg, s azt a következő hetekben eljuttatják az ország összes kisiskolájába, és az intézményeket fenntartó önkormányzatokhoz. A petíció arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2005-ös költségvetés - pusztán pénzügyi, üzleti szempontok alapján - ellehetetlenítené a kistelepülések iskoláit, mivel csökkentett támogatást kapnak azok az intézmények, amelyekben a gyereklétszám alacsony. Ezért a jövő évi költségvetés átgondolását sürgetik a petíció megfogalmazói, s elvárják azt is, hogy a hátrányos helyzetben lévő kistelepülések felzárkózását a kormány többlettámogatással segítse - fogalmazott a politikus.
Elmondta: a Gyurcsány-kormány 2005-ös költségvetése az igazságosság jegyében mintegy 1400 iskolát és óvodát veszélyeztet. A támogatási hiánnyal működő iskolák általában évi 5-20 millió forintos hiánnyal küszködnek. Ezeket a falvakat érinti a leghátrányosabban a drasztikus gáz- és villanyáremelés, őket sújtja leginkább a közalkalmazotti bérek központi forrásának hiánya. Ezeknek a településeknek már a két-háromszázezres gázszámla is gondot jelent. A központi források megszüntetésével, az iskolák bezárásával, a kisposták leradírozásával, a vasúti szárnyvonalak megszüntetésével a kistelepülések tényleg életképtelenné válnak.
- Mit szól a kistelepülési iskolák által kezdeményezett petícióhoz? Egyetért-e azzal, hogy a kisiskolák megszűnése a falvak elnéptelenedéséhez, halálához vezet? A szocialista kormány miért mond le a falvakban élő emberekről, intézkedéseivel miért törekszik azok teljes ellehetetlenítésére? Ön mit gondol a falvakban élő emberekről, milyen véleménnyel van a . kistelepülésekről? A kormány milyen érdekek alapján fordul szembe a vidék Magyarországával, a kistelepüléseken élő emberek ezreivel? - intézte kérdéseit a belügyminiszterhez a fideszes honatya.
Lamperth Mónika válaszában elmondta: nem igaz, hogy az önkormányzatok a legmélyebb válságukat élik, a kormány gondoskodik a kistelepüléseken élőkről biztosítva a jó színvonalú oktatást, ami egyben a kistérségi program lényeges pontja. Példaként két somogy megyei települést említett.
Móring József Attila a belügyminiszter válaszára reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy valóban voltak már az önkormányzatok hasonló helyzetben, mégpedig a Bokros-csomag idején. Az eltelt két és fél év alatt is sok milliárdot vettek el az önkormányzatoktól, tette hozzá a politikus, aki nem fogadta el Lamperth Mónika válaszát.
fideszfrakcio.hu