Film készül a vízilabda aranycsapat meccséről
Játékfilm készül a magyar férfi vízilabda-válogatott 1956-os, a melbourne-i olimpia elődöntőjében a szovjetek ellen aratott győzelméről - jelentette be Andrew G. Vajna producer hétfőn Budapesten.
Dátum: 2004-12-06 15:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31862
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:15.067867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A film magyar nyelvű lesz, kizárólag magyar színészekkel forgatják majd, a cél az, hogy a rendező is magyar legyen - közölte a producer a forgatókönyv megírására felkért, szintén magyar származású Joe Esterhas-szal közösen tartott, zárt körű sajtótájékoztatón, amelyet az egykori mérkőzés évfordulójára hirdettek meg. Az Egyesült Államokban élő Andy Vajna elmondta, hogy a forgatást jövő szeptemberben szeretnék elkezdeni, a bemutatót az ,56-os forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából 2006. december 6-án tartanák.
Az olimpiai elődöntőben 4:0-ra nyertek a magyarok a szovjetek ellen, majd 2:1-re legyőzték a jugoszlávokat és ezzel olimpiai bajnokok lettek. A budapesti harcokról, a felvonuló szovjetekről érkező ellentmondásos hírek megosztották, gyakran egymás ellen fordították a magyar sportolókat - olvasható az InterCom által közzétett írásos összegzésben. Mint felidézték, a sportolók akkoriban úgy érezték, hogy kötelességük a medencében legyőzni a szovjet ellenfelet. Az indulatokban bővelkedő meccs végén Zádor Ervin súlyosnak látszó sebet kapott, a medence vizét vér festette vörösre; elszabadult a pokol - olvasható. Andrew Vajna a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy mindig is szerette volna megörökíteni benyomásait, régóta próbál filmet "kitalálni" az 1956-os magyarországi eseményekről, de soha nem találta meg azt a "kulcslyukat", amelyen keresztül izgalmakat, érzelmeket lehetne előhívni a fiatalokban is. Hozzátette, hogy felvetődött benne például a mártírhalált halt miniszterelnök, Nagy Imre és Maléter Pál akkori honvédelmi miniszter alakja is, de egyszerű, mindennapi témát szeretett volna kitalálni. Andy Vajna kiemelte, hogy sok szál fűzi az 1956-os forradalomhoz, akkoriban 12 éves volt, és éppen 1956. december 6-án hagyta el Magyarországot. Mint mondta, a forgatókönyv vázlata elkészült, Joe Esterhas éppen "terepszemlén" van Budapesten, hogy lássa a helyszíneket. A producer szólt arról is, hogy sokat segít majd a jelenlegi, szintén olimpiai bajnok vízilabdacsapat a mérkőzések koreografálásában, és lehet, hogy ők alakítják majd az egykori válogatott tagjait. Elmondta, hogy a film párhuzamos történetet mutat be: egyrészt a forradalom, másrészt az olimpia eseményeit idézi fel, de magában foglal majd egy szerelmi szálat is. Andy Vajna a rendező személyéről egyelőre nem tudott nyilatkozni, mint mondta, "sok jelentkező van". Forgatókönyv híján korainak tartotta azt is, hogy beszéljen a majdani film címéről és a szereplők kilétéről. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a magyar nyelvű film átléphet majd az országhatárokon, forgalmazása világszerte megvalósulhat. "A fejemben van a téma" - mondta a sajtótájékoztatón Joe Esterhas, akinek egyebek mellett az Elemi ösztön és a Flashdance című film forgatókönyve fűződik a nevéhez.
MTI - fideszfrakcio.hu