Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szerdai napja

A XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem harmadik napján a délelőtti előadás Önkormányzat - regionalizmus, jogok és eszközök cím alatt zajlott, Papp Előd csíkszeredai alpolgármester, Reform Tömörülés alelnök moderálásával. Délután a felsőoktatás, este pedig a regionalizmus problémái következtek.


Dátum: 2002-07-25 18:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:14.143968, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


T. Mészáros András, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke ismertette a közigazgatási egység és Budapest főváros viszonyát, illetve beszélt arról, hogy a magyarországi tervezési-statisztikai régiós rendszeren belül a kettő együtt alkotja a közép-magyarországi régiót, miközben a kettő között óriási különbségek vannak lakosságszám, GDP-termelés, külföldi tőkebevonás stb. tekintetében. Szólt arról a törekvésről, amelynek célja Pest megyéből önálló európai régiót alakítani, aminek következtében sokkal több támogatást tudna szerezni az Európai Unió alapjaiból. Kiderült, hogy Budapest ezt a tervet ellenzi, illetve a megye baloldali önkormányzati tisztségviselői is, az EU pedig - azon túl, hogy támogatja a regionalizációt - az egyes országok belső ügyének tekinti, hogy a folyamatot miképpen viszi véghez. A megyei közgyűlés elnöke elmondta, hogy az ősszel esedékes önkormányzati választásokkor népszavazást is szeretnének rendezni a kérdés kapcsán. Az új magyar kormánykoalíció nagyobbik pártja, az MSZP a jelenleg közigazgatási és közjogi státust nélkülöző hét magyarországi régiót 2006-ra önkormányzati régióvá akarja átalakítani - hangzott el.

Lázár Mózes, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés szintén fideszes elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy nem szabad tovább misztifikálni sem a régiókkal kapcsolatos kérdéseket, sem magát az EU-csatlakozást, de a brüsszeli országjelentéseket sem, és minden ország esetében azt a regionális rendszert kell kialakítani, amely ott mindenféle szempontból a legmegfelelőbb, az EU szintjén ugyanis nincsenek előírások ilyen tekintetben, hanem csak ajánlások. A javaslat természetesen érvényes a szintén csatlakozni szándékozó Romániára is - mondta az előadó.

Viorel Coifan, a Nemzeti Liberális Párt parlamenti képviselője, az önkormányzati szakbizottság tagja arra mutatott rá, hogy a régiók kialakítása tekintetében nincs sok különbség Magyarország és Románia között, hiszen minálunk sem rendelkeznek ezek a fejlesztésinek nevezett régiók valós hatáskörökkel. Miután definiálta a regionalizáció, a regionalizmus és a régió fogalmát, a szabadelvű honatya a romániai folyamatot ismertette. Rámutatott, hogy az inkább uniós nyomásra létrehozott nyolc létező régiónak nincs választott döntéshozó testülete és végrehajtó szerve sem, tehát nem lehet ezeket valós régióknak tekinteni. Ugyanakkor elhangzott, hogy a kormány 2004-ben akar egy olyan törvénytervezetet a parlament elé terjeszteni, amely igazi hatáskörökkel bíró régiók létrehozását tenné lehetővé. Coifan tévesnek nevezte azt a nézetet, miszerint a regionalizáció az ország szétdarabolásához vezetne. A megyéket nem hatékony közigazgatási egységeknek minősítette, a majdani régiók fő feladatát pedig abban jelölte meg, hogy keretet adjanak az ország és a helyi közösségek által közösen végrehajtandó nagy projektek megvalósításának. A Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégiót, amelynek Temes megye is részese, sikersztorinak nevezte, majd az NLP véleményét ismertette a régiók kérdéskörével kapcsolatban. Eszerint a régiókat elsősorban gazdasági tekintetben kell értékelni, ilyen megfontolások mentén kialakítani, ehhez azonban alkotmánymódosításra is szükség lenne, amit az alakulat megpróbál elérni.

Cristian Anghel, Nagybánya szintén liberális párti polgármestere előadásában a menedzser-szemléletű polgármesteri attitűd fontosságáról szólt, ismertetve saját, ilyen jellegű fellépését, és a helyi autonómia hiányát jelölte meg a hatékony városmenedzsment fő akadályaként, ezzel kapcsolatban pedig azt, hogy az állam hatásköröket leoszt ugyan helyi szintre a decentralizáció jegyében, de forrásokat nem, ami miatt pénzügyi szempontból ellehetetlenedik a tanács és a polgármesteri hivatal tevékenysége. A jó helyi kormányzás, a hatékony problémamegoldás egyik akadálya szerinte ugyanez, különben ezeknek a célkitűzéseknek a közügyi, magán és közösségi partnerség kialakítása az előfeltétele.

Nagy István, Pécska nagyközség RMDSZ-es alpolgármestere, az Arad megyei Reform Tömörülés elnöke úgy vélekedett, hogy az önkormányzatiság fejlődik ugyan Romániában, teret nyer a regionalizmus eszméje is, a jogok és az eszközök azonban igen lassan teremtődnek meg ilyen vonatkozásban. A helyi problémák megoldását az o elmondása szerint is az alulfinanszírozás akadályozza a leginkább, emellett pedig annak a hazai pályáztatási rendszernek a hiánya, amely például Magyarországon már régóta sikeresen működik. Szólt a kistérségi fejlesztések ügye kapcsán a szükséges motivációról ahhoz, hogy az önkormányzatok társuljanak közös problémák megoldása érdekében, ugyanakkor hiányolta az ehhez szükséges jogi keretet. A határon átnyúló kistérségi együttműködés kiteljesítésének elmaradását az intézményes keret nemlétével indokolta.

A legnagyobb érdeklődés által kísért előadást Szász Jenő, Székelyudvarhely független polgármestere, a Reform Tömörülés alelnöke tartotta. Arról beszélt, hogy szakértői felmérések szerint hogyan értelmezi a lakosság a régió fogalmát, a legnagyobb arányú vélekedések közé sorolva a gazdasági együvétartozást, a sajátos szellemiséget, a közös történelmi múltat, a hagyományokat, a nyelvi és kulturális összetartozást. Majd kijelentette: egyrészt fel kellene térképezni a Székelyföld és Erdély gazdaságát, másrészt sajnálkozott afölött, hogy a székeket már nem tekintik valóságos kisrégióknak, és felvetette, hogy vissza kellene térni ehhez a viszonyuláshoz. A nemrég közölt népszámlálási adatok, az erdélyi magyarság fogyása kapcsán kijelentette: még 12 ilyen év, és papjainkat Magyarországról kell finanszíroztatni, hogy a Székelyföldön temethessenek... "Az RMDSZ vezetősége a 200 ezres fogyás láttán nem azt mondta, hogy bocsánat, akkor mi félrevonulunk, hanem azt, hogy valamit kellene tenni" - mondta. A cselekvés módozataira térve kifejtette, hogy a kisebbségi politizálást nem a szórványmagyarságból kellene irányítani, hanem a Székelyföldről, ami egységként különben is megfelelne az EU-s szabályozók szerinti NAC 2-es kategóriájú régiónak. "Ha pedig Brüsszelben régiónak nevezik, mi mondhatjuk területi autonómiának" - tette hozzá. Kijelentve, hogy elég volt a 12 év alatt megtapasztalt politizálásból, előrevetítette annak lehetőségét, hogy 2004-ben önkormányzati szinten a székelyföldi tömbmagyarságban az Erdélyi Polgári Egyesület megméretkezik az RMDSZ-szel, és megnyeri a voksolást. Ezen az alapon esetleg népszavazással lehetne aztán dönteni arról, hogy a Székelyföld, mint természetes régió megalakuljon - mondta, rámutatva, hogy az EU-s álláspont szerint is először az itt lakók kell, hogy ezt akarják. A magyarság fogyása kapcsán azt mondta, hogy a folyamat megállítása Románia érdeke is lenne, ezt azonban az országnak föl kellene ismernie, ellenkező esetben ugyanis saját maga ellen cselekszik. "Mi fogalmazzuk meg végre, hogy mit akarunk, s ne az legyen a szempont, hogy ehhez mit szól Bukarest, az anyaország, az EU" - jelentette ki. Kérdésre válaszolva kifejtette, hogy az egész romániai magyarság megmaradásához a 10 éve megfogalmazott három szintű autonómia megvalósítása lenne szükséges, azonban csak a Székelyföld rendelkezik olyan paraméterekkel, amelyek a területi autonómiát lehetővé tennék; a többi, magyarok által is lakott vidékeken a közösségi autonómia lenne a megfelelő keret. "Székelyföldön keresztül kell megfogalmazni az erdélyi magyarság jövőképét, mert itt a legnagyobbak a lehetőségek" - zárta mondandóját Szász Jenő udvarhelyi polgármester a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem harmadik napján.


Két egyetem között

A közép-kelet európai oktatási reformokba kínált betekintést a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szerda délutáni felsőoktatásról szóló előadássorozat első része.

A Szilágyi Zsolt képviselő, a Reform Tömörülés alelnöke által moderált beszélgetés meghívottja, Andrei Marga a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora előrebocsátotta, hogy 1989 után a térség több állama próbálkozott meg oktatási reform véghezvitelével, az eredmények azonban különbözőek. A rektor a romániai oktatási reformot két szakaszra osztotta, az első az ideológiamentesítés időszaka volt, még a 90-es évek elején, a második szakaszt a felsőoktatásról szóló Bolognai Nyilatkozat határozza meg. A magyarországi oktatási törvény már belefoglalta ezeket az elveket, most már Ausztriában is hasonló a gyakorlat, Bulgáriában előkészületi szakaszban van, Románia kormányrendelettel integrálta az európai felsőoktatási elveket. Az európai elvek szerint le kell rövidíteni az oktatás időtartamát, biztosítani kell a minél szélesebb körű hozzáférést, ugyanakkor versenyképessé kell tenni a tanintézeteket. A kormány éppen akkor szűkítette az egyetemek hatáskörét, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nálunk is - amerikai mintájú - menedzser-rektori tisztségeket kell létrehozni. A BBTE rektora bírálta a kormány rendeletét, hiszen az a minisztérium hatáskörébe vonta a felvételire meghirdetett egyetemi helyek számának meghatározását. Az európai gyakorlatnak megfelelően a jelenlegi doktorálási rendszert átalakítják, a doktoranduszok is nappali tagozatos képzésben részesülnek - mondta el a jelen lévő diákoknak Andrei Marga. Romániában általában javult a felsőoktatás helyzete, véli a kolozsvári rektor, hiszen most már 400.000 egyetemista van az országban, ezzel Románia C besorolásból B-be került. Mindazonáltal szakemberek szerint az elkövetkező években további 5 százalékkal kellene növelni az egyetemisták számát. Andrei Marga véleménye szerint a felvételi tekintetében a középiskolai teljesítmény meghatározza egy diák egyetemi tevékenységét is.

A második felsőoktatásról szóló beszélgetés a Sapientia-EMTE rektora, Tonk Sándor és a kolozsvári Babes Bolyai Tudományegyetem prorektora, Kása Zoltán magyar nyelvű egyetemi oktatásról vallott nézeteit szembesítette. Papp Z. Attila politológus, egyetemi előadó bevezetőjében arról szól, hogy a várakozással ellentétben a felsőoktatás nem a munkaerőpiacra készít fel, majd három egymáshoz való viszonyulási lehetőséget ajánlott az intézményvezetőknek. Az első az egymás munkájának ellehetetlenítése, a második az egészséges konkurencia, a harmadik pedig a partnerség.

Kása Zoltán kolozsvári prorektor kifejtette, hogy Romániában még van hely magyar egyetemeknek, hiszen a magyar diákok számaránya a románokéhoz képest kisebb. Kizárásról nem lehet beszélni, hiszen a Sapientia még igen fiatal, a BBTE magyar oktatási vonala is csupán 12 éves régiséggel rendelkezik, mondta Kása Zoltán, és hozzátette a diákok érdekében mindkét tanintézményben, a minőségi oktatásra kell törekedni.

Tonk Sándor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem lehet és nem szabad egymástól elválasztani a két felsőoktatási intézményt, hiszen mindkettő az egységes magyar felsőoktatás szerves része. Az új szakok indításával kapcsolatban a Sapientia tanárai két véleményt képviselnek, az oktatók egy része a komplementaritás elvét képviseli, és azt mondja: az EMTE-n olyan szakokat kell indítani, amelyek a BBTE-n nincsenek. A másik vélemény szerint, és ezutóbbit képviseli Tonk Sándor is, egészséges versenyhelyzetet kell létrehozni az intézmények, oktatók között. A rektor az Universitas megteremtésének híve, ehhez azonban türelemre van szükség, ennek előkészítése pedig több évig eltarthat. A néhány napja véget ért felvételi tapasztalataira utalva Tonk Sándor megállapította, hogy visszaesés tapasztalható, kevesebben jelentkeztek a felvételire és a diákok kevésbé felkészültek, mint tavaly.

A beszélgetés harmadik részében (EMTE - merre tovább) Dávid László professzor a marosvásárhelyi kar kancellárja és Kolumbán Gábor a csíkszeredai kar adjunktusa mutatta be az egyetemalapítási tapasztalatokat, terveket.


Hajrá szakkollégiumok!

A szakkollégiumok múltjáról, jelenéről és jövőjéről tartott kedden délután előadást Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő, Hajdó Csaba a kolozsvári Mikó Imre Jogász Szakkollégium részéről valamint Pálinkás Ervin, a budapesti Rajk László Szakkollégium részéről. Amint az előadók abban egyetértettek, kiderült, hogy a szakkollégiumok célja az elitképzés - és utánpótlás.

- Erdélyben ez a szerep még fontosabbá válik, az itteni társadalomban ugyanis érezhető az utánpótlás hiánya, mert körül vagyunk véve olyan mágnesekkel, amelyek Nyugatra vonzzák az értelmiségi vagy azzá váló fiatalokat. Pedig szerintem a szakkollégiumok erőteljesen támogatják az innovációt is - fejtette ki Hajdó Csaba.

Deutsch Tamás, aki a nyolcvanas években mai Fideszes társaival a Bibó István Szakkollégiumban tevékenykedett Budapesten, abban emelte ki a szakkollégiumok fontosságát, hogy azok egyrészt mozgalmassá teszik az egyetemi életet, másrészt pedig a rendszerváltás előtti Magyarországon a szakkollégiumi mozgalom politikai szerepet is kapott.

- Ezt azonban nem igen vettük észre. Mi ezzel automatikusan lettünk rendszerellenesek - mondotta a politikus. Deutsch Tamás azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a szakkollégiumi mozgalom nélkül, a Fiatal Demokraták Szövetsége ma nem létezne.

- A szakkollégium nemcsak szakmai, hanem emberi rendszer elsősorban, ezért mondom most is azt, hogy hajrá szakkollégiumok! - fejezte be Deutsch az előadását. Az előadáson résztvevők végül a szakkollégiumok különböző finanszírozási módjai is megtárgyalták.


Provinciás eszmetársak nyilvános beszélgetése

A Provincia-körről, illetve az ahhoz való kötődésükről, a regionalizmusról és a nemzeti érdekről, mint címben szereplő témáról beszéltek a csoport tagjai, nemkülönben a továbbgondolás és -működés perspektíváiról szerda este a XIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Salat Levente politológus, az előadás moderátora bevezetőjében megemlítette, hogy fölmerült már egy regionális, transzetnikus párt megalakításának gondolata, és fölidézte a Provincia-kör által a román parlamenthez tavaly intézett Memorandumot a regionalizmus tárgykörében.

Smaranda Enache a kör tevékenységéről elmondta, hogy kiteljesedését jelentette annak a közvitának, amely a regionalizmus témakörében eddig lezajlott, ugyanakkor kihívást is az intézményi változások tekintetében.

Ovidiu Pecican úgy vélte, hogy "mi jelentjük a normalitást azáltal, hogy egy csoportban vagyunk, s ez modellértékű egy olyan országban, amelyben olyan sok konfrontáció van".

Marius Cosmeanu az induló dokumentumnak azon részét idézte, miszerint "nem akarunk egy másodrangú provincia lenni egy harmadrangú országban".

Visky András arra emlékeztetett, hogy a kétnyelvű kiadványok mind hajótörést szenvedtek, kivéve azt, amelyikről szó van.

Bakk Miklós elmondta: őt a saját maga által megfogalmazott politikai elemzések vezették el a Provincia "ősgondolatához". Az elemzések az RMDSZ történetének első szakaszához kapcsolódtak, mikoris az autonómiatervezetek megfogalmazódtak ugyan, de "torzóban maradtak", s világossá vált, hogy a kérdést más kontextusban kell megfogalmazni. Az RMDSZ közben azóta sem jutott dűlőre a két stratégia kapcsán. Az egyik szerint az erdélyi magyarság helyzete úgy oldható meg, ha a közösség valamilyen közjogi státust, különállást szerez, a másik szerint pedig lépésről lépésre kell haladni az egyéni jogok és az intézményfejlesztés terén.

Molnár Gusztáv a Provinciát az 1985-87-ben működött, szintén általa kezdeményezett Limes-körhöz hasonlította, hiszen annak idején a Limes kívül helyezkedett az ideológiai és politikai status quo-n, s bizonyos értelemben ezt teszi ma a Provincia is; hasonló a tabuk középpontba állítására való törekvés is. A Provincia megszületésekor vezérgondolat volt az is, hogy Erdélyből, mint centrumból lehessen tematizálni általános kérdéseket, s így mind Bukarestet, mind Budapestet válaszra provokálni. Molnár szerint fordulóponthoz jutott a Provincia, mert többé nem kerülheti meg a nemzeti kérdést sem; azt, hogy román-magyar viszonylatban milyen intézményi válaszok adhatóak a fennálló kérdésekre.

Alexandru Cistelecan szerint a Provincia legnagyobb érdeme, hogy ma nyíltan és nyugodtan lehet beszélni a regionalizmusról.

Szokoly Elek saját útja a Provinciához elmondása szerint rövid volt és egyenes. "A Provincia és a regionalizmus számomra az otthon és a haza keresését, megtalálásuk lehetőségét jelenti" - mondta, hozzátéve, hogy a Romániában kipróbált eszmék kudarca után természetes volt, hogy a vita eljusson a regionalizmus témaköréhez.

Molnár Gusztáv a lap legújabb számában olvasható, Milyen régiót akarunk? című anyagra hívta fel a figyelmet, elmondva, hogy immár a "régió-hazáról" beszélnek, illetve az alkotmányos régióról, melynek a helyi parlament és kormány, és a régió alkotmányának megléte a jellemzője. Ugyanakkor rámutatott: a regionális alkotmányok szervesen illeszkednének az ország alkotmányába. A kérdés most az, hogy ez mit jelenthet, mit ajánlhat erdélyi román-magyar viszonylatban, illetve, hogy az erdélyi regionalizmus mit ajánlhat az erdélyi magyaroknak. Molnár szerint világossá vált, hogy az RMDSZ vezető struktúrája "mini állampártként" működik, a kormánypárttal analóg szerkezetű, és így el tud érni - mint ahogy el is ért - konkrét részeredményeket, de általános megoldást nem. Ugyanígy a státustörvény is lehetőséget ad a magyar egyéneknek, de a lényegi kérdést szintén nem tudja megoldani. A lényegi kérdésre az lenne a megoldás, ha az RMDSZ párttá válna, a közösségépítést pedig magára vállalhatná a civil szféra, önszervező módon. A probléma az, hogy a mai centralizált román állam keretei között ezt nem lehet megtenni, de regionális stratégia részeként igen: egy alkotmányos régió keretet tudna adni mindennek, és abban a helyzetben tekintetbe lehetne venni a különböző közösségek érdekeit is, azokat megfelelő módon meg lehetne jeleníteni.

Smaranda Enache a küszöbön álló alkotmánymódosítás kapcsán kijelentette: nem hiszi, hogy a szupercentralizált állami felépítményen ez a mozzanat repedéseket eredményezne, de azt reméli, hogy "valami csak megjelenik a régiókkal kapcsolatban". A régió különben maga is egy eszköz - mondta -, amelyre úgy kell tekinteni, mint egy demokrácia-kiteljesítő vektorra. A regionális törvényhozások és végrehajtó szervek léte Enache szerint lehetővé tenné, hogy ne egy koalíció uralja az egész országot. Ezen regionális fórumok egymás között is versengenének, tehát a gazdasági szféra után a politikumban is megjelenne a versenyhelyzet. Ebben a felállásban nem Erdélyben tetőznének a Budapest és Bukarest között kialakuló feszültségek, hanem a régió komplementáris térré válna, amely képeslenne levezetni ezeket a feszültségeket.

Bakk Miklós az alkotmánymódosítási folyamat legutóbbi fejleményei kapcsán - mikoris az RMDSZ által tett öt tematikus javaslatot a bizottság mind elvetette - kijelentette: ahogy az 1991-es alkotmány sem volt társadalmi szerződés, és a romániai magyarság szempontjából végképp nem volt az, a jelek szerint a módosított alaptörvény sem lesz az. A régió-Erdély azonban fölvillantaná annak lehetőségét, hogy keret jöjjön létre egy társadalmi szerződés megkötésére, amely a magyarság érdekei is megjelennének. Ez Bakk szerint már a diskurzus szintjén is új perspektívákat tár fel.

Alexandru Cistelecan kiemelte: el kell kerülni, hogy a regionalizmus vitája erdélyi problémának tűnjék, "valamilyen erdélyi önzés" következményének.

Ovidiu Pecican leszögezte, hogy egy másfajta állam iránti vágy nem azt jelenti, hogy egy gyenge állam kialakítása a cél. "Mi participatív demokráciát akarunk" - tette hozzá.

Szokoly Elek a regionalizmus hozadékai közé sorolta az identitás stimulatív hatását is, s mint mondta: az identitás ugyanolyan fontos a tárgyalt viszonylatban, mint a gazdaságban a reprivatizáció.

Tusványos Press

A tábor sajtóirodája

2002. július 24.

Kapcsolódó elemek