Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csomagot kapott az egészségügy: milliárdos elvonás Mikuláskor

Újabb milliárdos összeg kerül ki az egészségügyből azzal, hogy a szaktárca a költségvetési maradványösszegek zárolására szólította fel intézményeit - mondta Frajna Imre, aki Gál Gyula politikai államtitkárhoz intézett azonnali kérdést.


Dátum: 2004-12-06 17:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:17.689801, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Frajna Imre közlése szerint a tárca egy néhány héttel ezelőtti körlevélben arra szólította fel az intézményeit, egyebek közt az Országos Mentőszolgálatot és az Országos Neurológiai és Pszichiátriai Intézetet, hogy pénzmaradványaikat zárolják erre az évre. "Összességében ez azt jelenti, hogy erre az évre újabb milliárdos összeg kerül ki az egészségügyből" - szögezte le a képviselő.

Frajna Imre ennek kapcsán azt kérdezi a minisztertől, "hogy a sajtóhíreknek megfelelően elvonásra kerültek-e ezek a pénzek vagy pedig ez évi felhasználásukat tiltották meg". "Olyan nagy a jólét, hogy az egészségügyi intézmények hónapokra nélkülözhetik-e azokat a szűkös pénzeket is, amelyeket az idei költségvetés biztosít nekik?" - tette fel a kérdést Frajna Imre, aki arra is kíváncsi volt, hogy a minisztérium tud-e garanciát vállalni arra, hogy a betegellátás biztonsága a zárolás ellenére nem csorbul majd.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint "a korrigált államháztartási hiány akkor teljesíthető, ha a kiadásokra vonatozóan meghatározó intézkedések születnek". Ennek az elvárásnak akkor lehet eleget tenni, "ha a tárcák és az intézményeik hathatós intézkedéseket tesznek a kiadások ütemezésére és a bevételek beszedésére" - tette hozzá.

Frajna Imre viszontválaszában úgy fogalmazott, nem kapott megnyugtató választ arra a kérdésre, hogy az intézkedés veszélyezteti-e a betegellátást.

"Egyáltalán nem megnyugtató tudat az egészségügyi intézmények jövőjét illetően", hogy január 1-jétől a maradványösszegek felhasználása a pénzügyminisztérium engedélyéhez kötődik.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter szerint senki nem kívánja elvonni ezeket a pénzösszegeket.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek