Híresen szeretett volna meghalni Chirac merénylője
Megkezdődött Párizsban hétfőn annak a francia egyetemistának a pere, aki két éve merényletet kísérelt meg Jacques Chirac francia elnök ellen, bűnössége esetén a férfi életfogytiglani börtönre számíthat.
Dátum: 2004-12-06 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:18.353943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 27 éves Maxime Brunerie, akit a rendőrség egy szélsőjobboldali diákszervezet tagjaként és garázdaság miatt már 1997 óta nyilván tartott, beismerte, hogy a 2002. július 14-én tartott díszszemlén meg akarta gyilkolni az államfőt. "Nevem Maxime Brunerie. Egyetemista vagyok" - mondta komoran első meghallgatásán a bírónak. A férfit azzal vádolják, hogy a Champs-Élysées sugárúton a díszszemle nézői között ácsorogva gitártokjából puskát rántott elő és leadott egy lövést a Chiracot szállító nyitott autó irányába. Körülötte álló bámészkodók lökték az ég felé a puskacsövet, amikor a lövés eldördült, majd a parádé biztonságára ügyelő rendőrök a földre teperték. A francia elnök sértetlen maradt. Brunerie letartóztatásakor megpróbálta megölni magát és később a bíróság illetékeseinek kijelentette: sajnálja, hogy nem maradt elég ideje az öngyilkosságra, mert híresen szeretett volna meghalni. Egy francia bíró júliusban rendelte el Brunerie bíróság elé állítását gyilkossági kísérlet miatt, miután az orvos szakértők olyan megállapításra jutottak: a vádlott nem teljesen beszámítható ugyan, de részben legalábbis felelős tetteiért. Ügyében az ítélet pénteken várható. Védőügyvédje a múlt héten úgy nyilatkozott, hogy védencének nem voltak politikai indítékai. A védelem várhatóan megkérdőjelezi a három pszichiátriai véleményt, amely alapján a vizsgálóbíró úgy rendelkezett, hogy Brunerie ellen lefolytatható a tárgyalás. A vád szerint Brunerie gondosan kitervelte a támadást. A díszszemle előtt egy héttel megvette a puskát és kimerítette bankszámláját, hogy ajándékokkal lepje meg barátait.
MTI - fideszfrakcio.hu