Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újra Merkel a CDU elnöke

Ismét Angela Merkelt választották a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnökévé, de több mint 5 százalékkal kevesebb küldött szavazott rá, mint két évvel ezelőtt.


Dátum: 2004-12-06 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:19.393686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Düsseldorfban hétfőn kezdődött kétnapos CDU-kongresszuson a legnagyobb német ellenzéki párt vezetőjére a küldöttek 88,41 százaléka adta voksát, míg két évvel ezelőtt 93,7 százaléka. Megfigyelők a 90 százalék feletti eredményt tartották volna jelzésnek arra, hogy Merkel továbbra is biztosan ül az elnöki

székben.

Angela Merkel 2000. óta vezeti a kereszténydemokrata uniót, de egynémelyek vezetői képességeinek elvitatásán túl állítólag kivetnivalót találnak abban is, hogy egy Kelet-Németországból származó és protestáns vallású nő áll a nyugati és déli katolikus vidékeken erős párt élén.

A déli Baden-Württemberg tartomány kereszténydemokratái a közelmúltban döntöttek úgy, hogy nem áll majd nő sem a helyi CDU, sem a tartomány élén. A helyi szervezetben lebonyolított szavazás kiderítette, hogy a tagság nem a hajadon, nem odavalósi Annette Schavan kulturális minisztert, Merkel egyik helyettesét és bizalmasát favorizálja a tavasszal távozó Erwin Teufel utódaként, hanem Günther Oettingert, a CDU baden-württembergi frakciójának elnökét.

Angela Merkel nem nagyon titkolt célja, hogy 2006-ban Németország első női kancellárja legyen. A 2002-es választás előtt is voltak ilyen ambíciói, de akkor még kénytelen volt átengedni a kihívó szerepét Edmund Stoiber bajor miniszterelnöknek, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnökének.

A Passauer Neue Presse című lap hétfőn megjelentett értesülése szerint Stoiber már belenyugodott abba, hogy ezúttal nem ő vezeti a választási kampányban az uniópártokat, de ezt nem akarják idejekorán bejelenteni. Több lap is úgy tudja, hogy nem 2006 elején, hanem már 2005-ben eldöntik, hogy a CDU és CSU részéről ki legyen Gerhard Schröder kancellár kihívója.

A CDU 18. kongresszusának napirendjén előkelő helyen szerepel a külföldiek beilleszkedésének és a hazafiságnak a kérdése. Merkel hétfői beszédében egyebek között azt mondta, hogy a CDU nem külföldi-ellenes, elősegíti a külföldiek beilleszkedését, ám a multikulturális társadalom eszméje kudarcra van ítélve.

Merkel ismét elutasította, hogy Törökországot teljes jogú tagként felvegyék az Európai Unióba. Mint mondta, a teljes jogú török tagság túlterhelné az Európai Uniót. A CDU legfeljebb azt tudja elképzelni, hogy Törökország és az EU között különleges partneri viszony áll fenn, sürgeti, hogy hivatalosan se zárják ki ezt a lehetőséget, amikor az EU leül majd a törökökkel tárgyalni. Az Európai Unió állam- és kormányfői december közepén döntenek arról, hogy kezdődjenek-e, tárgyalások Törökországgal.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek