Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush kizárta az iraki választások elhalasztását

George Bush amerikai elnök hétfőn ismételten kizárta a jövő év január 30-ra kitűzött iraki választások elhalasztásának a lehetőségét, mivel érvelése szerint ezzel azt a benyomást keltenék, hogy a terroristák feltartóztathatják a demokrácia menetét.


Dátum: 2004-12-06 19:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:20.006817, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush elnök a Fehér Házban fogadta Gázi Masal Adzsíl al-Jáver iraki ideiglenes elnököt, majd együtt nyilatkoztak a sajtónak. Az elnök kijelentette, hogy a halasztás "megtévesztő üzenetet küldene a világnak és magának az iraki népnek is". Hangsúlyozta, hogy a szaúd-arábiai támadások is arra intenek, a terroristák nem nyugszanak, befolyásolni akarják a szabad országok akaratát. "Azt akarják elérni, hogy távozzunk Szaúd-Arábiából, vonuljunk ki Irakból. Azt akarják, hogy legyünk bátortalanok és fásultak velük szemben, akik eltökéltek arra, hogy ártatlan embereket gyilkoljanak meg válogatás nélkül. Ezért olyan fontosak a választások Irakban" - mondta. Gázi Masal Adzsíl al-Jáver kijelentette, hogy az irakiak többsége január 30-án akar választani, a halasztást senki sem akarja néhány politikuson kívül. Irakban, fejtegette, a sötétség erőivel néznek szembe, akiknek nincs más céljuk, mint a politikai folyamat kisiklatása és polgárháború szítása, de kudarcot fognak vallani, mert nem hagyják, hogy annyi áldozat hiábavaló legyen. Az ideiglenes elnök hangsúlyozta, hogy a fegyveresek nem szunniták, hanem olyan vegyes társaság, akiket a demokrácia gyűlölete köt össze. Bush elnök a sajtóértekezleten köszönetet mondott Szaúd-Arábiának a dzsiddai szélsőséges akció felszámolásáért. Kifejezte meggyőződését, hogy a szaúd-arábiaiak megosztják értesüléseiket arról, hogy ki húzódhat meg a konzulátus elleni támadás mögött.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek