Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orbán Viktor: Fontos lépést tettünk előre

Az emberek egy részének elsőként pártállása van, s csak aztán nemzeti hovatartozása. Ezt a sorrendet meg kell változtatni - mondta a Hír Televízió hétfő esti műsorában Orbán Viktor. A Fidesz elnöke hangsúlyozta: demokráciában a a többségi véleménynek következménye van.


Dátum: 2004-12-07 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:23.211975, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mi először vagyunk magyarok, és utána van pártállásunk - az ország és vezetői egy részének az van a fejében, hogy először van pártállása és utána nemzeti hovatartozása. Ezt a sorrendet meg kell változtatni. Most még nem sikerült. Tettünk egy lépést ebbe az irányba, mert az igenek győztek a nemek fölött. De ez csak egy lépés volt - hosszú az út, még néhány lépést meg kell tenni - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Hír Televízió ma esti adásában. - Fontos lépést tettünk, és ezt "előre" irányba sikerült megtennünk. Lassabban, mint szeretnénk, de meg fogunk érkezni - tette hozzá.

Orbán Viktor úgy véli: az ország a vasárnapi népszavazáson nem kötelezte a kormányzatot és a parlamentet, hogy bizonyos döntéseket meghozzon, viszont két nagyon erőteljes kérést intézett az országgyűléshez és a kormányhoz. - Az egyik, hogy ne alkossunk olyan törvényt, amely lehetővé teszi a kórházak eladását, a másodikban pedig azt kérik, hogy alkossuk meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Ennek semmi akadálya nincsen, ha megvan a szükséges parlamenti többség. Ehhez az kellene, hogy a kormány a megosztó nemek oldaláról álljon át az összefogást jelentő igenek oldalára - mondta Orbán Viktor, aki egyelőre nem lát esélyt arra, hogy a kormányzópártok teljesítsék e kéréseket, mert - mint mondta - mai parlamenti hozzászólásaikban elutasították az állampolgárok igényét. Demokratikus országokban számít, hogy mit mondanak a választók - tette hozzá Orbán Viktor.

- Az, hogy a kormány beszállt a kampányba, és egyértelműen a nemek oldalára helyezkedett, új fejlemény. Erre a korábbi kormányok esetében népszavazásnál nem volt példa - hangsúlyozta a Fidesz elnöke. A volt miniszterelnök szerint a kettős állampolgárság kérdésében azért nem lett nagyobb az arány az igenek javára, mert az emberek úgy gondolták a kormányzati kampány hatására, hogy a kettős állampolgárság veszélyezteti a nyugdíjukat, állásukat. - Az emberek a kettős állampolgárság ügyében inkább veszélyt láttak és nem lehetőséget - szögezte le Orbán, aki szerint fel kell számolni a létbizonytalanságot. Ha ez megtörténik, eszmék jegyében és a szolidaritás gondolata köré fel lehet építeni a nemzeti összefogást. - Míg ezt nem tesszük meg, többen nem leszünk, akik a létbizonytalanság ellenére is igent mondunk a kettős állampolgárságra - hangsúlyozta.

- Kínálkozott egy lehetőség, megadhattuk volna a kettős állampolgárságot a határon túli magyaroknak, hogy létrehozzunk egy teljes kárpát-medencei összefogást. Ezt a lehetőséget nem tudtuk megragadni, de nem is utasítottuk el. Nem mondtuk azt, hogy hallani sem akarunk róla. A többség azt mondta: jó volna megragadni. Itt meg is rekedt az ügy. Az oldaná meg a dolgot, ha a kormány a nemek oldaláról átállna az igenek oldalára. A parlamentben most meg lehetne és meg is kellene alkotni a kettős állampolgárságról szóló törvényt, azzal a tartalommal, annak az iránynak megfelelően, amit a kis többségbe került igenek a nemekkel szemben meghatároztak. Erre volna lehetőség, ha akarnánk, megtehetnénk. A határon túli magyarok még mindig azt kérik tőlünk, hogy tegyük meg. A kapu ki van tárva, át kell rajta menni - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a Fidesz szívesen "átbújna ezen a kapun", ám nincs kétharmados többsége a Parlamentben. - Vállaltunk egy garanciát: azt mondtuk, ha az igenek lesznek többségben, odaadjuk a szavazatunkat az állampolgárságról szóló törvény megalkotása érdekében. Ezt a garanciánkat tartjuk - tette hozzá.

Orbán Viktor szerint a Szülőföld-program nem fogja megoldani a problémát. - Amíg nem számoljuk fel a létbizonytalanságot, nem tudunk szélesebb összefogást létrehozni sem a Szülőföld-programmal, sem mással - mondta, hozzátéve: a jövő évi költségvetés nem tudja orvosolni a magyar emberek létbizonytalanságának problémáját, ezért újra kellene gondolni a büdzsét.

Orbán Viktor elmondta: a kórház-privatizációt ellenző válaszok kétharmados többségét biztatásnak látja. - Ez megerősít bennünket abban, hogy éppen a létbiztonság megteremtése érdekében ne engedjük, hogy üzleti szempontok alá rendelődjék az egészségügy - magyarázta a Fidesz elnöke, aki szerint ellentétes lenne a demokrácia eszméjével, ha a kormány a kórházak eladását tartalmazó törvényt nyújtana be az országgyűléshez. Felhívta a figyelmet arra is: a legtöbb privatizációra kiszemelt kórház a fővárosban van, és Budapesten a lakosság több mint egynegyede igen mondott a magánosítás leállítására. - Ez olyan erkölcsi és politikai tény, ami mellett döntéshozók nem mehetnek el. Demokráciában a többségi véleménynek következménye van - fűzte hozzá.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek