Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jövőben a taj-kártyát is elkérhetik a gyógyszerészek

Szigorúbban kell majd ellenőrizni a gyógyszertárakban a recepteken szereplő taj-számot. Az egészségbiztosító tervei szerint akár az orvosság kiadását is megtagadhatják a patikusok. Havonta körülbelül harmincezer alkalommal váltunk ki gyógyszert hibásan kitöltött vényre.


Dátum: 2004-12-07 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:23.520755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Számítógépes modemeket vásárolt az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP). A közbeszerzési eljáráson nyertes T-Mobil Rt.-nek több mint 210 millió forintot fizettek ki a 2750 berendezésért (körülbelül ennyi patika van Magyarországon) és a GPRS rendszer kétéves üzemeltetéséért.

Ezzel a patikák on-line kapcsolatban lehetnek az OEP taj-szám adatbázisával - ismertette a rendszer lényegét Király Gyula, az egészségbiztosító főigazgató-helyettese. Amikor receptet váltunk be, a patikus "átfuttatja" a rendszeren a taj-számunkat, az eredményről pedig azonnal értesítést kap. Ha a visszajelzés szerint hibát találtak, akkor elkérheti a tb-kártyánkat, hátha csak egy szám elírásáról van szó. Ha nem tudjuk odaadni a kártyát, akár meg is tagadhatja a gyógyszer tb-támogatással való kiadását - tette hozzá. De ez csak a végső lehetőség, a beteg érdeke elsődleges marad. A rendszer egyébként a közgyógyellátásra való jogosultság ellenőrzését is segítheti, és gyorsabbá teheti az elszámolást az OEP és a patikák, illetve más EU-tagországok biztosítói között - szögezte le.

Jelenleg havonta átlagosan 30 ezer hibás taj-számra adnak ki gyógyszert a patikákban, ez a beváltott vények 0,2 százaléka. Többségükön elírták az azonosítót, de több ezer alkalommal nem létező (nem csak egy szám nem stimmel rajta), visszavont vagy halott személyé a taj-szám. Ilyen hibára most csak utólag, az elszámolásnál derül fény. Miután jelenleg a patikus nem tudja a helyszínen ellenőrizni a taj-szám érvényességét, az OEP hiba esetén is kifizeti neki a gyógyszerhez járó tb-támogatást. A modemeket már szeptemberben kiszállították az OEP-hez, telepítésük azonban csak a jövő év elején kezdődik, kísérletként 200-300 gyógyszertárban.

Hávelné Szatmári Katalin, a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke szerint a patikusok nem tagadhatják meg a gyógyszer kiadását, nekik ugyanis nincs hatósági jogkörük, ráadásul a betegellátásra esküdtek fel. Szerinte kétséges a rendszer haszna. Az OEP-nek most is lenne módja, hogy letiltassa azokat a taj-számokat, amelyekről már kiderült érvénytelenségük, ám ezt a hivatal nem teszi meg. Hávelné Szatmári Katalin hozzátette: a rendszergazdáktól kapott információk alapján számos patikában kellene komoly informatikai fejlesztéseket végrehajtani ahhoz, hogy a rendszer egyáltalán működőképes legyen. Kérdéses azonban, hogy ki állná ennek költségét. A gyógyszerészkamara elnöke felvetette azt is, hogy mi történik, ha a januártól kétszáz-háromszáz patikában végzett kísérlet nem hoz kedvező eredményeket. Az egészségbiztosító ugyanis már kifizette mind a 2750 számítógépes modemet.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek