Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lendületben a közpénzlenyúlás

Noha több mint három hónappal az augusztus 20-i ünnepségek után sincs elszámolás a központi rendezvényekről, annyi már kiderült: a rendezés jogát elnyerő Hungexpo-Mafilm páros nem a valóságnak megfelelő referenciák alapján kapta meg a Miniszterelnöki Hivatal megbízását - tudta meg a Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-12-07 08:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31889
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:23.869488, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valótlanok voltak azok a referenciák, amelyek alapján a Hungexpo-Mafilm páros elnyerte az idei központi ünnepségek lebonyolítási jogát - derül ki a Magyar Nemzet birtokába jutott dokumentumokból. Az augusztus 20-i rendezvények megvalósításához alapkövetelményként előírt referencianyilatkozatok szerint a Mafilm Rt. az utóbbi két év központi ünnepségeinél 23 millió, illetve 22 millió forint értékben végzett pirotechnikai munkákat, a társaság azonban hét éve nem rendelkezik saját jogú referenciával, így azóta nem is lát el pirotechnikai tevékenységet. Az idei pályázat elnyeréséhez szükséges referencia egyik kibocsátója, a Nike-Fiocchi Kft. ügyvezetője, Szabó Péter elismerte: a pirotechnikai munkákat valóban nem a Mafilm Rt.-től rendelték, hiszen annak nincs is erre szakosodott részlege, hanem egy, a Mafilm Rt.-nek csupán résztulajdonában álló másik cégtől, a Mafilm Szcenika Kft.-től.

Gárdonyi László, a Szcenika ügyvezetője megerősítette: nem a Mafilm, hanem a társaságuk által elvégzett referenciák alapján nyerte el a Hungexpo-Mafilm páros a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) száznegyvenmillió forintos megbízását, ám a tűzijátékot végül mégsem ők bonyolították le. A referencianyilatkozatokról Gárdonyi kijelentette: azok sem összegükben, sem a teljesítésben nem felelnek meg a valóságnak.

Barabás János, a fővállalkozó Hungexpo Rt. vezérigazgatója korábban lapunknak megerősítette, hogy társaságuk azért indult a Mafilm Rt.-vel közösen, mert a cég pirotechnikai részlege megfelelő referenciát jelentett a tűzijáték lebonyolításában. A vezérigazgató nem tudott arról, hogy a szakmai referenciája miatt bevont Szcenika Kft. mégsem vett részt a tűzijáték kivitelezésében. Szerettük volna megszólaltatni az ügyben Rózsa Editet, a Hungexpo rendezvényszervezési igazgatónőjét, hogyan kerülhetett a nyertes állami vállalattól egy magáncéghez a MeH megrendelése, ám ő lapunk többszöri megkeresésére sem reagált.

Friss Gábor, a MeH rendezvény- szervezési főosztályvezető-helyettese annyit közölt: nem túl "elegáns" megoldás a Szcenika mellőzése, hiszen a hazai piac egyik legnagyobb pirotechnikai cégének tartott társaság miatt adták a megbízást a Hungexpo-Mafilm kettősének. A referencianyilatkozatokat beadó Mafilm Rt. ügyvezetője, Tolmár Tamás korábban megkérte lapunkat, ne kérdezzük az ügyről.

Mint ismeretes, az Orbán-kormány idején a szocialisták valamennyi augusztus 20-i ünnepség után azonnali, tételes elszámolást kértek, amelyet a MeH közleményekben és parlamenti beszámolókban meg is tett. Támadások érték a Happy End Kft.-t is, amely korábban az országos ünnepekkel kapcsolatos feladatok húsz százalékát látta el, megbízását közbeszerzési pályázatokon elnyerve.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek