Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verespatak ügyét nem lehet félre tenni

Néhányan úgy gondolják, hogy Verespatakot tegyük félre, kezdte napirend előtti felszólalását Turi-Kovács Béla kedden a parlamentben. Verespatak ügyében is érvényesíteni kellene az előírásokat, noha Románia már lezárta a környezetvédelmi fejezetet az unióval - mondta a politikus


Dátum: 2004-12-07 09:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:24.860338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keleti szomszédunk a legfontosabb követelmények egyikének, a környezetvédelmi előírásoknak is eleget kell tegyen az uniós csatlakozási szerződés aláírása előtt, hívta fel a figyelmet a politikus.

Turi-Kovács Béla nehezményezte, hogy hiányzott a felelősségteljes megnyilvánulás, hiányzott a cselekvés, a megoldás a kormány részéről Verespatakkal kapcsolatban.

Gátat kell vetni a verespataki környezetrombolásnak és természetpusztításnak még akkor is, ha a legkorszerűbb bányászati technika áll a rendelkezésre, figyelmeztetett a politikus.

Felszólalásában elmondta: a hétfői parlamenti ülés tanulsága, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől megtanulhattunk számolni öszödi módon: a kevesebb több mint a több, megtanulhattuk, hogy ami a kisebb az a nagyobb.

A politikus elmondta: ma már Thürmer Gyulát nem vállalják a szocialista oldalon, ezt csak akkor tették meg, amikor szükség volt a 2000 ezer szavazóra, akik besegítették a szocialistákat a parlamentbe. Turi - Kovács Béla kifejezte aggályát, hogy attól tart 2006-ban ismét szükségük lesz a szocialistáknak a munkáspárti szavazatokra.

Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter azt mondta, hogy Magyarország érdeke Románia európai uniós tagsága. Szerinte az uniós irányelvek teljes betartását is csak ekkortól lehet elvárni keleti szomszédunktól.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek