"Magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki"
Az eredménytelen magyarországi népszavazás sikertelensége nyomán Székelyföldön mindenhol vitatéma a kettős állampolgárság. Az emberek többsége a mostani kormánypártokat teszik felelőssé, akik szerintük annyira megmételyezték a közvéleményt, hogy a lakosság tejesen elbizonytalanodott és nem mentek el szavazni. Székelyudvarhelyen mindenki azt emlegette, hogy nem kell az itteni magyar senkinek.
Dátum: 2004-12-07 13:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:28.692055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasárnapi döntés apropóján a G. kávézó tulajdonosai felháborodva mondták, hogy egy ilyen "felelős döntés" után, amelynek reklámlapját a város nyomdájában nyomták, úgy határoztak, hogy nem mindenkit látnak ezentúl szívesen. A bejárati ajtóra máris kikerült: "Magyar állampolgárokat nem szolgálunk ki!" Az IGEN-nel szavazókkal kivételt tesznek, természetesen. Többen azt tervezik, hogy magyar igazolványukat visszapostázzák a magyar kormánynak.
Balázs Árpád
erdely.ma - fideszfrakcio.hu