Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomozás a feljelentő ellen

A legfőbb ügyész kezdeményezte az Országgyűlésnél Keller László szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kedden. Keller a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkáraként jogosulatlanul kérte be a somogyi földművelésügyi hivataltól a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról, és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat - közölte a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője.


Dátum: 2004-12-07 13:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31906
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:29.338712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Keresztes Imre elmondta: Keller László esetében személyes adattal való visszaélés és hivatali visszaélés bűntettek gyanúja miatt kezdeményezték a mentelmi jog felfüggesztését. Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzügyi államtitkáraként 2004. március végén jogosulatlanul kérte be a somogyi földművelésügyi hivataltól a megye üzemi vadászterületeinek vadászati naplóiról, és trófeabírálati összesítőiről készült másolatokat 2000. január 1-ig visszamenőleg. Az államtitkár által begyűjtött iratok személyes adatokat tartalmaznak, amelyekből megállapítható, hogy ki kivel, mikor és hol vadászott, illetve milyen vadat ejtett el - hangoztatta. A Fővárosi Főügyészség szerint Keller László a beszerzett adatokkal nyomozás jellegű tevékenységet folytatott azzal a céllal, hogy meghatározott személyekről "úgymond politikai jelentőséggel bíró információkat" gyűjtsön és a nyilvánosság előtt felhasználjon. Az ügyben a feljelentést a Faun Rt. tette meg, mivel a Keller László által begyűjtött adatok júniusi nyilvánosságra kerülése jelentős érdeksérelmet okozott a vadásztatással foglalkozó gazdálkodó szervezeteknek.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek