Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkosszolgálati vezetői funkciót is kér az RMDSZ?

Borbély László kormányzati kapcsolatokért felelős ügyvezető alelnök a Krónikának elmondta, az RMDSZ olyan minisztériumokban szeretne vezető tisztséget kapni, melyek kapcsolódnak a szövetség programjában szereplő prioritásokhoz.


Dátum: 2004-12-07 14:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31909
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:30.264925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szóba jöhető tárcák közül azokat említette, amelyek a regionális fejlesztéséről, az infrastruktúra kiépítéséről döntenek, illetve amelyek közvetlenül segíthetik a magyarság identitásának megőrzését, mint a kultúra és az oktatás.

Borbély leszögezte, konkrét nevek említése korai lenne, de ugyanakkor közölte, hogy négy éves építésügyi államtitkári tapasztalatai alapján ő maga is számít egy tárcavezetői tisztségre. Mint mondta, létezik egy elképzelés, hogy az építésügy leválik a szállításügytől, és egy olyan tárcához kerül, amelyik a regionális fejlesztéssel foglalkozik, és ennek kapcsán merült fel az ő neve.

Az Evenimentul Zilei RMDSZ-beli forrásokra hivatkozva azt írja, a PSD már elfogadta a szövetségnek a kulturális autonómiára, illetve a helyi tanácsok szélesebb hatáskörrel dönthessenek pénzügyiekről. A napilap ugyanezen források alapján azt állítja, az RMDSZ az elkövetkező napokban vélhetően titkosszolgálati vezetői tisztséget is kér majd. (krónika/evz)

Forrás: www. transindex.ro, 2004. december 7.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek