Botrányból PR - fogás
Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a főpolgármester már csak a személyét érintő botrányok hatására kész Budapest problémáira odafigyelni és azok megoldására érdemi döntéseket javasolni. Ez most sem történt másként.
Dátum: 2004-12-07 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31910
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:30.601000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Képviselőcsoportunk már több mint másfél hónapja hasztalanul követeli, hogy a főváros módosítsa az alkotmányos aggályokat is felvető parkolási rendeletét. Ez a jogszabály tette lehetővé ugyanis, hogy a parkolási társaság egyszerre bírságolja és bilincselje a tilosban parkoló autókat.
Demszky Gábor főpolgármester csak most, miután ismét a lapok címoldalára került, látta elérkezettnek az időt a kifogásolt rendelet módosítására. Azzal együtt, hogy egyszerű PR - fogásnak tartjuk bejelentését, bízunk annak megvalósításában. Ugyanakkor azt várjuk a mindenkori főpolgármestertől, hogy ne saját ügyeinek leplezésére, hanem a budapestiek nagyobb megelégedésére végezze munkáját.
Wintermantel Zsolt
Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettes
Budapest, 2004. december 7.