Orbán Viktor gratulál az RMDSZ-nek a parlamenti választásokon aratott sikerhez
Az MTV elnöke, Rudi Zoltán vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, hogy sérült-e a nézők tájékozódáshoz való joga, illetve, megfelelő időben és megfelelő módon kaptak-e információt a köztévé nézői a népszavazás eredményéről - tájékoztatta az MTI-t a köztelevízió kedden.
Dátum: 2004-12-07 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:34.505841, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A konzervatív, kereszténydemokrata pártokat tömörítő Európai Néppárt ennek hatására Orbán vezetésével bizottságot hozott létre a romániai demokrácia helyzetének vizsgálatára, s később úgy döntött, hogy a testület vizsgálódását kiterjesztik a parlamenti választásokra is. Orbán Viktor októberben úgy nyilatkozott, hogy a testület szerint az európai normákkal ellentétes, diszkriminatív volt az érintett román törvény. Most kedden pedig Brüsszelben azt mondta, hogy a jelentés végleges, immár a parlamenti és az elnökválasztási tapasztalatokat is magában foglaló változatát az év végéig, de legkésőbb a jövő év elején fogják elkészíteni.
MTI - fideszfrakcio.hu