Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kofi Annan nem mond le

Elutasította a lemondását követelő amerikai felhívásokat kedden Kofi Annan, az ENSZ főtitkára, aki hangoztatta, hogy az elkövetkező két évben folytatja munkáját a világszervezet élén.


Dátum: 2004-12-08 07:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:36.391486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hétfőn amerikai republikánus párti képviselők a főtitkár lemondását követelték a korábbi iraki humanitárius programot övező korrupcióra hivatkozva és kilátásba helyezték az ENSZ költségvetéséhez való amerikai hozzájárulás megvonását, ha a világszervezet nem működik együtt a visszaélések feltárásában. A The Washington Times napilap értesülése szerint 19 republikánus és egy demokrata párti képviselő írta alá az ENSZ-főtitkár távozását sürgető határozattervezetet, amelyet hétfő este terjesztettek be a kongresszusban.

Annan kedden hangoztatta, hogy a világszervezet megreformálására összpontosít mandátumának hátralevő két évében. "Rengeteg tennivalóm van és folytatom a munkám" - mondta a világszervezet vezetője.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek