Nemzeti kongresszusra készül májusban a kubai belső ellenzék
Egységre és a politikai átmenet alapelveinek közös megvitatására hívta fel kedden a kubai ellenzéki csoportokat az egyik ilyen szervezet.
Dátum: 2004-12-08 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:37.015156, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Gyűlés a Civil Társadalom Felemelkedéséért (APSC) nevű szervezet nemzeti kongresszust hívott össze jövő május 20-ra. Az APSC saját állítása szerint 343 ellenzéki mozgalmat fog össze. A szervezetet a 20 év börtönre ítélt, s onnan nyáron szabadon engedett Marta Beatriz Roque közgazdásznő neve fémjelzi. A kezdeményezést is ő indította el kedden, egy kis havannai lakásban tartott sajtótájékoztatón.
A kommunista rendszer hazai ellenfeleinek "általános gyűlését" azért hirdették meg erre az időpontra, mert ez a kubai köztársaság megalapításának (103.) évfordulója. Marta Beatriz Roque azt is bejelentette, hogy meghívnak mintegy hatvan külföldi személyiséget, politikusokat és nem kormányzati szervezetek tagjait egyaránt.
Az általános gyűlés célja a rendszerváltás, a politikai átmenet szervezeti alapjainak és a felmerülő munkaterveknek a megvitatása lesz - mondta. A szervezők közölték, hogy engedélyt fognak kérni a kormánytól a megtartására, noha - mint egyikük mondta - Kubában "csak olyan gyűlést engedélyeznek, amelyeket Fidel Castro (elnök) megtapsolására hívtak össze".
MTI - fideszfrakcio.hu