Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Falurombolás, elbocsátás, kisemmizés

A 2005-ös költségvetés tervezete a magyar települések, falvak számára három jelzővel illethető: faluromboló, elbocsátó, kisemmiző - jelentette ki a Polgárok Házában tartott sajtótájékoztatóján Szita Károly, a Szövetség Önkormányzati Tagozatának elnöke a kibővített elnökségi ülést megelőzően.


Dátum: 2004-12-08 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31932
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:37.723194, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Faluromboló, mert nem adja meg a magyar kistelepüléseknek azt a lehetőséget, hogy fejlődhessenek, sőt a túlélésükért kell küzdeniük" - jelentette ki Szita Károly. Emlékeztetett rá, hogy sok kistelepülés elveszítette postáját, szűkült a MÁV- és a VOLÁN-menetrend, szárnyvonalak szűntek meg, valamint számos iskola fog bezárni 2005/2006-ban a kistelepüléseken. A politikus kitért a köztisztviselők, közalkalmazottak helyzetére is. Véleménye szerint nagyfokú a bizonytalanság, hiszen sokan nem tudják, jövőre lesz-e munkájuk.

"Ez a költségvetés egyben elbocsátó is. A kormány azzal számol, hogy a településeken több óvónő, tanár elveszíti a munkáját, hiszen több mint 25 milliárd forintot különítettek el arra, hogy a települési önkormányzatoknak odaadják a végkielégítésekhez szükséges összegként" - tette hozzá.

Kaposvár polgármestere arra kéri a kormányt, hogy szüntesse meg ezt a bizonytalanságot, ne tartsa létbizonytalanságban a közalkalmazottak és köztisztviselők tízezreit azzal, hogy nem biztosítja a bérek kifizetésének a lehetőségét, és ezt a 25 milliárdot ne végkielégítésekre, hanem bérfejlesztésre fordítsa.

250 milliárd forinttal tartozik a kormány

Szita Károly azon a véleményen van, hogy a kormány valószínűleg folytatni fogja azt az elmúlt kétéves gyakorlatot, mely szerint nem biztosítja a településeknek a bérfejlesztés fedezetét. "A kormány 60 milliárd forinttal kevesebbet kíván az önkormányzatoknak átadni a bérek kifizetésére, mint amennyit kellene. A kormány tartozik a településeknek, az elmúlt két és fél évben 250 milliárd forint adósságot halmozott fel. Azt reméltük, hogy 2005-ben elkezdik ennek az adósságnak a törlesztését, de sajnos az ellenkezője történik" - tette hozzá.

Aláhúzta, hogy a költségvetés kisemmiző is, mert azt várja a településektől, hogy adják el, amilyük van, folytassák a vagyon felélését, drasztikusan emeljék a helyi adókat, ezzel teremtve elő azokat a forrásokat, amelyek az alapvető működésükhöz szükségesek. A politikus kitért a várható nagymértékű gázáremelésekre is, és arra kéri a kormányt, hogy biztosítson a települési önkormányzatok számára energiakompenzációra forrást. Hangsúlyozta, a személyi jövedelemadó 10 százaléka marad helyben szabadon felhasználható összegként a településeknél. Ezzel összefüggésben sajnálatát fejezte ki, hogy a Gyurcsány-kormány, 8,2 százalékra akarja ezt csökkenteni. Szita Károly bízik abban, hogy a költségvetési tervezet csupán tervezet marad. Reméli azt is, hogy a kabinet, a helyzet tarthatatlanságát felismerve, több módosítást önmaga fog végre fog hajtani.

Forrás: www.szabad-europa.hu, 2004. december 7.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek