"Javulóban" a versenyképesség is: elbocsátások a vezető sörgyárnál
Negyvennyolc főt bocsát el 650 dolgozójából a Borsodi Sörgyár Rt. - értesült a Világgazdaság. Magyarország egyik vezető söripari cégénél a leépítést a tömegesen beáramló, olcsó dobozos importsörök megjelenésével magyarázzák.
Dátum: 2004-12-08 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31935
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:38.691028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utóbbiak fogyasztása az idén megduplázódhat, s részesedésük elérheti a tíz százalékot. Nemrég a legolcsóbb sör is száz forint felett volt, míg ma már a dobozosért több helyütt csak 49 forintot kell fizetni. Ezzel szemben a Borsodi söreinek akciós ára is majd a duplája volt a behozott dobozos sörökének.
A Borsodinál már ősszel érezték a bajt. A vezetőség még november elején benyújtott az üzemi tanácsnak egy költségcsökkentésre vonatkozó javaslatot, amelyben a létszámleépítésre is kitértek - tudtuk meg Fehér Imre kommunikációs igazgatótól. Az egyeztetés novemberben le is zárult, majd az üzemi tanács felhatalmazta a menedzsmentet, hogy egy meghatározott kereten belül élhet az elbocsátás eszközével. Ez így is történt, s a dolgozókat hétfőn tájékoztatták arról, hogy 30 nap múlva kézhez kapják a felmondólevelüket. A leépítés a kereskedelem kivételével minden területet érint, így a logisztikát, a gyártást és az adminisztrációt is.
Forrás: Világgazdaság, 2004. december 8.
fideszfrakcio.hu