Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb hungarikum került veszélybe: a hagymatermelők is paprikásak

A zavarosban halászók tönkretehetik a makói hagyma hírnevét is. A termelők szigorúbb ellenőrzést követelnek, eddig nem sok sikerrel. Az érintettek szerint olyan helyzetbe került a foghagyma, amit talán egy-két évvel ezelőtt egyetlen termelő, vagy talán még a kereskedő sem gondolt volna, hogy mélypontra süllyedt a fokhagyma értékesítése és termelése - adta hírül a Kossuth Rádió.


Dátum: 2004-12-08 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31943
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:41.095551, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nehéz eldönteni, hogy a kevés hazai fokhagyma termést pótolták-e ki a kínaival, de a vöröshagyma is erre a sorsra jutott nemrégiben, amikor a jó minőségű ellenére megjelent az olcsó import vöröshagyma. Riport-összeállításunkban elhangzott, hogy a kereskedők is manipuláltak azzal, hogy a kínai fokhagymát átcsomagolták. Ennek ellenére Magyarországra bejutott olyan kínai foghagyma, amely megkapta a "magyar állampolgárságot". Az igazi makói vöröshagyma magról is termeszthető, a másik pedig dugványról. A laikus, vagy pedig a gyakorlott háziasszony abból jöhet rá a különbségre, amikor az ételbe beleteszi: a külalakra Hollandiában is ügyelnek, hogy a páncélzata, bronzos színe a makóira emlékeztessen, de beltartalmi értékben nem veszi fel a versenyt, külalakban igen. - Amikor egy nagyon pici kis jogosítványt adott annak idején a kormányzat a terméktanácsoknak, olyan gyönyörűen rendbe lehetett hozni a termelők, az értékesítők, a feldolgozók együttműködését. Most gyakorlatilag szabad a gazda -hangoztatta egy érintett.

Szabad a gazda, mert megjelennek a fokhagyma fonatokon a magyar színek. Egyáltalán lehet-e használni a magyar nemzeti színeket? Szakértők szerint, ami nem magyar, arra nem szabadna rátenni. A gondok ugyanakkor abból erednek, hogy szinte képtelenek a kereskedők az áruházláncokba bejutni. Nem árkérdésről van szó, hanem az ellenőrizhetetlenségről. A terméktanácsot kellene felhatalmazni arra, hogy a nagy áruházláncokban mintát vehessen a hagymákból. Amikor azonban kiderül, hogy magyar áruként kínai fokhagymát árulnak, akkor ennek legyenek következményei - vélekedtek az érintettek.

Forrás: www.radio.hu, 2004. december 8.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek