Szabó István filmrendező életműdíjat kap Isztambulban
Szabó István Oscar-díjas filmrendezőt életműdíjjal tüntetik ki a Mozi és történelem elnevezésű filmfesztiválon Isztambulban - tudatta közleményben az MTI-vel szerdán a Magyar Filmunió.
Dátum: 2004-12-08 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:44.779661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fesztivált december 10-17-e között rendezik; a Mephisto című Szabó István film bemutatója alkalmából Isztambulba látogat a főszereplő, Klaus-Maria Brandauer is. A Magyar Filmunió közleménye szerint Koltai Lajos operatőr a Csodálatos Júlia című filmért veheti majd át az Európa Filmdíjat a hétvégén Barcelonában. A török filmfesztiválra meghívást kapott Kardos Sándor és Szabó Illés Telitalálat című tavaly készült alkotása.
Az török életműdíj-várományos Szabó István filmjeit a külföldi közönség láthatta már Zágrábban, Trondheimben, Kalkuttában és Dhakában - olvasható a közleményben.
MTI - fideszfrakcio.hu