Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltemették Bubik Istvánt

Szerdán, kora délután eltemették Bubik Istvánt a budapesti Farkasréti temetőben. A Jászai Mari-díjas és Érdemes művész 46 évesen november 28-án közúti balesetben vesztette életét. Az Új Színház december 13-án emlékesttel tiszteleg a művész emléke előtt, a Magyar Művészetért díj kuratóriumi elnöke pedig díjat alapít Bubik István emlékére.


Dátum: 2004-12-08 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31963
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:47.749332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma délután eltemették a közúti balesetben elhunyt Bubik Istvánt. Az Új Színház december 13-án emlékesttel tiszteleg a művész emléke előtt, amelynek bevételét a család megsegítésére ajánlják fel. A Magyar Művészetért díj kuratóriumi elnöke díjat alapít Bubik István emlékére, amelyet tehetséges fiatal magyar színészek és színésznők kaphatnak majd meg.

Bubik István 1958. május 19-én született. Miután elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát a Nemzeti Színház társulatában kezdte pályafutását, majd 1993-ban rövid londoni kitérő után a Művész (későbbi Thália) Színházhoz szegődött. 1998-tól az Új Színház társulatának tagja. Munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerték el, emellett megkapta a Rajz János-díjat, a Farkas-Ratkó-díjat, valamint a Magyar Művészetért járó díjat is.

A színházban a magyar és a világirodalom legismertebb hősszerepeit játszotta, rockoperák főszerepeit énekelte el. Érzelmeken alapuló, aktív, robbanékony játékstílus jellemezte alakításait. Főbb szerepei: Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ádám (Madách: Az ember tragédiája), Bicska Maxi (Brecht-Weill: Koldusopera), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek).

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek