Schmitt Pál Horvátország 2007-es EU-csatlakozásáról
Schmitt Pál, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség alelnöke részt vett Bécsben a Horvátország - Ausztria - Európa című háromnapos konferencián. Felszólalásában kifejtette, hogy Magyarországnak mindent el kell követnie Románia, Bulgária és Horvátország felvétele érdekében.
Dátum: 2004-12-08 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:48.062691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az alelnök szerint az eddigi bővítés egyenes folytatásaként, a teljes, eddig érvényes kritériumrendszert alkalmazva kell, hogy az újabb csatlakozás megtörténjen. Ausztriának és Magyarországnak közös érdeke, hogy az Európai Unió következő bővítése egészüljön ki Horvátországgal, mely elsősorban gazdasági érettség tekintetében megelőzi a két balkáni államot.
Schmitt Pál, az Európai Unió Horvátország csatlakozásával foglalkozó delegációjának elnöke előadásában kitért arra, hogy Horvátországnak most határozott lépést kell tennie Hága és szomszédai irányába, olyan lépéseket, melyekkel maga mögött hagyhatja a háborúkkal és békétlenségekkel teli huszadik századot és remélhetőleg 2007-es EU csatlakozásával új lapot nyithat saját maga és az Európai Unió huszonegyedik századi krónikájában.
Fidesz
Sajtóosztály
Budapest, 2004. december 8.