Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Határon túli egyházi vezetőket fogadott Mádl Ferenc

Mádl Ferenc köztársasági elnök adventi látogatáson fogadta a határon kívüli magyar anyanyelvű egyházak vezetőit szerdán Budapesten. Az egyházi vezetők a találkozó kezdetén nyilatkozatot adtak át a sajtó képviselőinek, amelyben az áll: "mély megdöbbenéssel szereztünk tudomást a magyar állampolgárság határon túlra való kiterjesztése tárgyában rendezett vasárnapi népszavazás érvénytelenségéről."


Dátum: 2004-12-08 19:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:49.139457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Egyházaink hívei, határon túlra szakadt magyarságunk a szavazás sikertelenségét úgy értelmezik, hogy magyarországi Testvéreink cserben hagyták őket, és nyolcvannégy esztendővel Trianon után tulajdonképpen saját maguk erősítették meg és szentesítették a nemzetünket szétszakító igazságtalan békediktátumot." Mint olvasható, "megítélésünk szerint helytálló az a megállapítás, hogy a népszavazáson a nemzet "átvilágítása" ment végbe. A szavazás eredményének mérlegén a megcsonkított nemzet "megméretetett", és - lélekben is "híjával találtatott". "Magyarságunk számára létkérdés, hogy jelenlegi meghasonult állapotából kigyógyuljon és megosztottságából a határokon átívelő nemzetegyesítés útján járva egységre jusson" - áll a nyilatkozatban. "Egyházaink és határon túl élő nemzeti közösségeink nevében (...) fordulunk Magyarország népéhez, a Magyar Országgyűléshez, a magyar pártokhoz és a Magyar Kormányhoz, nemzeti együvé tartozásuk tudatával és méltóságával kérve őket, hogy közös erővel keressük meg a történelmi jóvátétel és a békés nemzetegyesítést útját."

A megbeszélés előtt Tőkés László református püspök újságíróknak azt mondta: a lezajlott vasárnapi népszavazás eredménytelensége, a kettős állampolgárság kérdése "a mai találkozón is megkerülhetetlen lesz". "Úgy érezzük, hogy nemcsak egy egyszerű polgári közjogi kérdés, hanem (...) az egyházi vezetők közösségében mindenekelőtt hitbeli kérdésnek is számít a mi közösségi egyűvé tartozásunk" -fogalmazott. A délvidéki és kárpátaljai magyarok számára jog- és létbiztonságot jelenthetett volna a vasárnapi népszavazás ügydöntő sikere - mondta Tőkés László hozzátéve, hogy sokra becsülik az elért eredményt, mert az igenek többségben vannak.

Tempfli József nagyváradi katolikus püspök balszerencsésnek nevezete a december 5-ei népszavazást. Ugyanakkor azt mondta: "nagy vigasz volt számunkra", hogy Mádl Ferenc kérte a magyar parlamentet: találjon megfelelő megoldást minden határon túli magyar számára.

A találkozóra Romániából, Ukrajnából, Szerbia és Montenegróból valamint Szlovákiából érkeztek egyházi vezetők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek