Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megalakult az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi csoportja

Gál Kinga fideszes európai parlamenti képviselő alelnökletével és Tabajdi Csaba szocialista képviselő társelnökletével kisebbségügyi frakcióközi csoport alakult az Európai Parlamentben.


Dátum: 2004-12-09 07:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:01:51.867096, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gál Kinga alelnök az MTI-nek elmondta: a csoport prioritásai közé tartozik, hogy legyen a közösségi joganyagban olyan elem, amely a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik. Fontosnak tartják, hogy a koppenhágai kritériumok alapján, a később belépő országok esetében az EU tartsa fenn a szigorú ellenőrzés gyakorlatát. Gál Kinga leszögezte: a csoportnak az a lényege, hogy az aktuális kérdéseket is fel tudja hozni, és emellett olyan témák is vannak, amelyeket megkerülhetetlenül fel kell vetni. Utóbbi körbe tartozik az autonómia kérdése, amely számos uniós államban a gyakorlatban működő megoldást hozott, és ez lehet a megoldás a magyar kisebbségek esetében is.

Tabajdi Csaba emlékeztetett arra, hogy az Európai Uniónak jelenleg nincs kisebbségvédelmi rendszere - ilyen típusú normái, mechanizmusa -, és az alkotmányos szerződés érvénybe lépéséig a közösségi joganyagnak sem része ez a kérdés (az alkotmány, magyar kezdeményezés nyomán, már tartalmazza a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, mint alapértéket). Ez annál ellentmondásosabb, mert az uniós tagság feltételeinek számító koppenhágai kritériumok között viszont megtalálható a kisebbségi jogok biztosítása.

Az EP egyik legnagyobb frakcióközi csoportjáról van szó: 42 jelenlegi tagja 17 tagországból és az összes pártcsoportból érkezik. A csoport másik társelnöke az olasz Michl Ebner. Gál Kinga mellett további hét alelnökkel, köztük a felvidéki magyar Bauer Edittel rendelkeznek. Romakérdéssel a csoport nem foglalkozik, mert el kívánják kerülni az esetleges átfedéseket a két másik frakcióközi EP-csoporttal, amely kifejezetten e témára összpontosít - szögezték le a nyilatkozó magyar képviselők. Külön vizsgálják viszont a ritkán használt nyelvek kérdését.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek