Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Európai Jobboldali Nemzeti Internacionálé szerveződik Haiderrel?

Európai Jobboldali Nemzeti Internacionálé szerveződéséről számolt be a News című osztrák hetilapnak egy belga pártpolitikus, aki Jörg Haider karintiai elöljárót szeretné a mozgalom élén látni.


Dátum: 2004-12-09 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:02:54.350674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önmagát Ausztria legnagyobb hírmagazinjaként hirdető hetilap legfrissebb számában arról számolt be, hogy egy héttel ezelőtt Antwerpenben európai szélsőjobboldali pártok képviselői tanácskoztak a "növekvő iszlamizálódás" európai veszélyeiről, egy "nacionalista internacionálé" megalakításának a lehetőségéről. A résztvevők képviselői szerint az iszlamizálódás és vele járó erőszak problémája minden országot érint Európában, így Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, vagy Ausztriát is. A megszólalók nem csak az iszlám radikálisokkal szemben foglaltak állást, de elutasították az EU-s csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. Egyik képviselőjük kiemelte, hogy eszméiket, tapasztalataikat és szakértőiket olyan országokba is el kell juttatniuk, mint például Lengyelország, és Európa mind több országában kell nemzeti-jobboldali pártokat alapítani, és sikerre segíteni őket.

A hetilapban megszólaltatott Filip Dewinter, a belga Vlaams Belang (Flamand Érdek) frontembere elmondta, hogy francia, olasz, belga, holland és osztrák együttműködéssel már a 2009-es európai parlamenti választásokra közös listát állíthatnának, amelyen Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) egykori vezetője lenne a csúcsjelölt. A nyilatkozó azt állította, hogy mind gyakrabban beszél Jörg Haiderrel, és az a benyomása, hogy a karintiai tartományi elöljáró érdeklődést mutat a kérdés iránt. A News emlékeztetett arra, hogy Haider ugyan már több nyilatkozatában is kokettált a "jobboldali-demokratikus pártok európai mozgalmának" a gondolatával, ám kizárt minden együttműködést a Jean-Marie Le Pen irányította francia Nemzeti Fronttal és a belga Vlaams Belanggal is.

Dewinter azt fejtegette, hogy létezik már a Szocialista Internacionálé és a Liberális Internacionálé is, így miért ne lehetne Jobboldali Nemzeti Internacionálét alakítani. Azt állította, hogy pártjának évek óta kiváló kapcsolatai vannak a francia Nemzeti Fronttal, az olasz Északi Ligával és Andreas Mölzerrel, Haider pártja európai parlamenti képviselőjével. Ezzel együtt az FPÖ szemére hányta, hogy kormányerővé válása óta több bevándorló érkezett Ausztriába, mint a szocialisták kormányzása idején, és a bécsi kormányban helyet foglaló miniszterei elveszítették radikalizmusukat. Bírálta Haidert, amiért támogatja Törökország EU csatlakozását.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek