Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Van mondanivalónk a közszolgálatról

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Médiaszekciója örömmel értesült arról, hogy az MTV konferenciát rendez a közszolgálatról, közszolgálatiságról. Sajnálattal vettük azonban tudomásul, hogy a rendezvényen hivatalosan nem szólalhatnak meg sem a többi közszolgálati médium /Duna TV, Magyar Rádió, MTI/ vezetői, sem azok tulajdonosi testületének tagjai, sem a médiahatóság, sem egyes ellenzékinek minősített szakmai szervezetek képviselői.


Dátum: 2004-12-09 12:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31987
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:02:54.960060, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezért az Európai Uniós csatlakozás után fontosnak tartjuk, hogy a konferencián előadók, a tagállamok jelenlévő képviselői is megismerjék a magyarországi közszolgálati média helyzetével kapcsolatos álláspontunkat:

- A választások után, 2002-ben az új kormány a közszolgálati médiumok számos vezetőjét és munkatársát kiszorította, helyükre a baloldali-liberális koalícióhoz lojális embereket helyezett.

- Magyarországon a baloldali-liberális kormány teljes véleménydiktatúrára törekszik, nyomást gyakorol a médiumokra, azok munkatársaira. A közszolgálati és az országos kereskedelmi műsorszolgáltatók hírműsoraikban a kormány/kormánypártok jelentős felülreprezentáltsága nyomasztó médiatúlsúlyhoz vezetett.

- A magyar közmédiumok finanszírozása törvénysértő, alkotmányossági aggályokat vet fel. A kormány, a parlamenti többség önkényesen dönti el, hogy mennyi támogatást biztosít a köztelevízióknak, közrádiónak, valamint a médiahatóságnak. A kormány által bevezetett új médiafinanszírozás felszámolta a közmédiumok és a médiahatóság pénzügyi, ezáltal politikai függetlenségét. A közszolgálati médiumok - az európai szabályzással ellentétes módon - alulfinanszírozottak, támogatásuk nem áll összhangban a médiatörvényben meghatározott közszolgálati feladatokkal.

- A magyar közmédiumok felügyeletére hivatott kuratóriumokból kizárták számos olyan a civil szervezetet, amelyek egyházakhoz kötődnek, nemzeti identitásuk őrzésével, védelmével foglalkoznak. A Magyar Televízió kuratóriuma csonka, törvénysértő módon kirekesztették belőle a legnagyobb ellenzéki párt, a Fidesz jelöltjeit.

- A csonka kuratórium által megválasztott Magyar Televízió elnöke áron alul értékesítette a Magyar Televízió reklámidejét, ami felerősítette a közmédium kiszolgáltatottságát. A közpénzből finanszírozott Magyar Televízióban profitorientált társaság vásárolt áron alul műsoridőt magának. Ezekben a műsorszámokban átlagban 72 %-os a kormánypártok jelenléte, a riportok politikailag elfogultak, az ellenzékkel szemben agresszívek.

- A kereskedelmi médiumok többsége kiegyensúlyozatlan, a kormánypártok irányába elfogult. A magyar médiahatóság adatai szerint az ellenzéknek nem biztosítják az arányos megszólalási lehetőséget. Az egyik országos kereskedelmi rádió főműsor-idős hírműsorában a kormány/kormánypártok aránya 2003. októberében rendre elérte a 100%-ot.

- Az előző kormányfő /Medgyessy Péter/ több esetben közvetlenül avatkozott be a közszolgálati médiumok műsorpolitikájába, így kaphatott egyre több lehetőséget a nevelt lánya a Magyar Televízióban.

- A Magyar Televízió, a médiahatóság (ORTT) kormánypárti többségének a médiatörvényt sértő állásfoglalására támaszkodva, finanszírozási nehézségei ellenére 5 csatornára akarja bővíteni műsorkínálatát, amelyek közül a nemzeti főadó tisztán kereskedelmi profilt kap, feladata a reklámbevételek biztosítása. Az MTV közpénzből önálló hírcsatornát indít, amelynek célja a kereskedelmi Hír Televízió ellehetetlenítése.

- Az MTV a Kormány határozata értelmében egy magáncég által felépített székházba költözik. A székház műszaki berendezéseit szintén a jelenleg ismeretlen magánbefektető biztosítja. Az MTV teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerül a magáncéggel szemben.

- A jövő évi költségvetés tervezete kizárólag a kormánypárti Magyar Televízió számára nevesít pótlólagos forrásokat, miközben a másik két közszolgálati társaságnak nem juttat többlet forrásokat.

- A közszolgálati Magyar Televízióban mindennapossá vált, hogy az egy-egy megmaradt, ellenzékinek minősített műsort adásba kerülésük előtt cenzúrázzák, amelyről dokumentumok jelentek meg egy könyvben. A könyv szerzőit fegyelmi eljárással azonnal kirúgták a közszolgálati televízióból ahelyett, hogy kivizsgálták volna a dokumentumok valóságtartalmát.

- A 2004-es országos népszavazás előtt több történelmi egyház vezetője tiltakozott, mert az MTV elnöke önkényesen kivágatott a vallási műsoraikból olyan részeket, amelyek a kettős állampolgárság támogatásáról szóltak. Nem tudósítottak a professzorok Batthyány Köre rendezvényéről sem, melyen több neves személyiségen, művészen kívül megjelent Mádl Dalma asszony is. Csak azért mert jelenlévők, a felszólalók támogatták a kettős állampolgárság ügyét. Magyarországon a rendszerváltás eredménye volt, hogy a médiumoknál megszüntették a cenzúrát. A műsorkészítők vállalják műsoraik tartalmáért a felelősséget, az intézmény vezetője csak utólag léphet fel, ha valamilyen törvénysértést, vagy szakmai hibát tapasztal. Az egyházi műsorok megkurtítása jogilag is aggályos, hiszen az egyházi műsorok tartalmáért az egyházak felelnek a közszolgálati médiumok és az egyházak között született megállapodások szerint.

- Az MTV földi sugárzású M1 csatornájának főműsor-idejéből teljesen kiszorultak a közszolgálati műsorok. A nézettségre, a maximalizálandó reklámbevételekre hivatkozva az esti műsorsávban kizárólag kereskedelmi típusú műsorok kerülnek képernyőre.

- A 2004-es országos választások után - először a közszolgálati televízió történetében - az urnák lezárását követően nem közvetítettek választási műsort, csak a késő esti órákban, amikor a nézettség már jóval alacsonyabb. A választási műsorban egy a kereskedelmi televíziókból jól ismert humorista tudósította a Választási Központból a nézőket, akik hiteles tájékoztatás helyett egy paródiának lehettek szemtanúi.

Magyarországon a jelenlegi kormány a médiára vonatkozó hatályos törvényeket nem tartja be, és nem érvényesíti a vonatkozó európai irányelveket.

Kérjük az EU tagállamok képviselőit, újságíróit, közreműködjenek abban, hogy Magyarországon érvényesüljön a véleménynyilvánítás joga, a tájékoztatás, a tájékozódás szabadsága, megteremtődhessen a média függetlensége.

Fidesz- Magyar Polgári Szövetség Kulturális Tagozat

Médiaszekció

2004. december 9.

Kapcsolódó elemek