Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Be kell zúzni a felvételi tájékoztatókat?

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete kezdeményezi, hogy az oktatási tárca egy hónappal hosszabbítsa meg a felsőoktatási jelentkezések február 15-i határidejét. Kis Papp László közlése szerint lehetőségként az is felmerült, hogy a már elkészült felsőoktatási felvételi tájékoztatót nem jelentetik meg december 15-én, hanem bezúzatja a tárca és újat készít helyette. Így azonban a diákoknak csupán két hetük lenne a jelentkezésre.


Dátum: 2004-12-09 12:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:02:55.596485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem lehet a hallgatókat és a szülőket lehetetlen helyzetbe hozni, amikor egy életre szóló döntést hoznak meg - szögezte le a szakszervezeti vezető. Az Alkotmánybíróság döntése, amellyel megsemmisítette a többciklusú, lineáris képzési szerkezet bevezetéséről szóló kormányrendeletet súlyos következményekkel jár az oktatókra és a hallgatókra egyaránt - mondta az érdekvédő. Kifejtette: több mint nyolcvan, nagy létszámú szakon indult volna 2005. szeptember 1-től az új típusú képzés, elsősorban gazdasági, műszaki és természettudományos területen. Ez közel 25 ezer államilag finanszírozott férőhelyet érinthet. Kis Papp László szerint a kialakult helyzetért súlyos felelősség terheli az oktatási tárcát és személyesen Magyar Bálint oktatási minisztert. Utalt arra, hogy az FDSZ már 2003 novemberében kérte a tárcát, hogy a bolognai folyamatból következő törvénymódosításokat a jelenlegi felsőoktatási törvényen keresztül hajtsák végre. Az Oktatási Minisztérium ezt akkor nem fogadta el - jegyezte meg. Kis Papp László elmondta, hogy feltételeket határoztak meg az új felsőoktatási törvényről való tárgyalások folytatására. Mint mondta: a minőségi bérezés feltételeit a törvényben világosan ki kell fejteni, és rögzíteni kell, hogy a bértáblán felül milyen összeg áll e célra rendelkezésre. Világos követelményrendszerre van szükség az intézményi tanácsok működését tekintve. Világossá kell tenni a finanszírozási rendszert is, mert a minimálbérhez kötött modell szerinte nem egyértelmű. Az FDSZ ezért külön szakértői bizottságot állított fel ennek tisztázására. Közölte: várják a felsőoktatás konszolidációjára korábban megígért összeget is, amely induláskor még 60 milliárd forint volt, később 30 milliárdra csökkent, s a jelenlegi helyzet szerint a felsőoktatás jövő évi támogatása reálértéken kisebb mint 2004-ben.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek