Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csend Kijevben

Az ellenzék és a hatalom közötti kompromisszum megkötését követően visszatért az élet a normális kerékvágásba csütörtökön az ukrán fővárosban, Kijevben; megszűnt a közintézmények ellenzéki blokádja, a tisztviselők felvették a munkát, a tüntetők hazamentek.


Dátum: 2004-12-09 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=31992
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:02:56.592227, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város központjában, a Függetlenség terén, ahol korábban az ellenzék felhívására 17 napon keresztül 200 ezer ember tiltakozott a november 21-i elnökválasztás eredménye ellen, csütörtökön csupán pár százan voltak. A Kijev főutcáján, a Hrescsatyikon létesített sátorvárosban az eddigi több mint 15 ezer helyett már csak alig ötezren laknak, a nők, az idősek és a diákok fokozatosan hazatérnek. Egy kijevi bíróság csütörtökön visszahelyezte tisztségébe Szvjatoszlav Piszkun volt legfőbb ügyészt. A testület egyben törvénytelennek minősítette Leonyid Kucsma ukrán elnöknek azt a döntését, amellyel 2003 októberében őt felmentette.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek