Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy Péter ellen demonstrált a veszprémi polgári kör

A miniszterelnök ellen, a polgári Magyarország mellett demonstrált a Veszprémi Konzervatív Polgári Kör a budapesti Március 15. téren csütörtök este.


Dátum: 2002-07-26 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:38:18.221523, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A néhány száz összegyűlt ember előtt Nagy Károly, a polgári kör vezetője hangsúlyozta, hogy a mostani kormány ugyan népakarattal került hatalomra, de ezt az "emberek butításával" érte el. A bekiabálók szerint mindez csalással történt.

Jelezte: polgári engedetlenség veszi kezdetét, ha Medgyessy Péter nem mond le a titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság tevékenységének befejezése után.

A résztvevők hangos tapssal köszöntötték az Árpád-sávos lobogóval a térre érkező Budaházy Györgyöt, akit a húsz nappal ezelőtti Erzsébet hídi demonstráció kapcsán a bíróság pénzbüntetéssel sújtott.

Budaházy György egy meséhez hasonlította a helyzetet; mint mondta, a jelenlévők a Vitéz Jánosok, a sárkány pedig elragadta a hatalmat. Közölte, hogy nem nyugszanak, amíg ez a sárkány szabadon van.

Budaházy György rámutatott: mindenki ismerje meg a magyarság őstörténetét és kultúráját, mert az önbizalmat ad.

Kapcsolódó elemek