Oszama nincs meg, de fogynak a terroristák
Nem érte el fő célját az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet vezetője, Oszama bin Laden felkutatására az afgán határvidéken az elmúlt kilenc hónapban folytatott pakisztáni hadművelet - jelentette be csütörtökön a pakisztáni hadsereg.
Dátum: 2004-12-09 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32000
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:02:58.937076, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hadművelet során 200 katona vesztette életét, ugyanakkor 173 külföldi, illetve pakisztáni "terroristát és gazembert" öltek meg - közölte Niaz Kattak vezérőrnagy sajtótájékoztatón. Bejelentette, hogy a csapatok elhagyják a dél-vazirisztáni műveleti térséget. Korábbi feltételezések szerint bin Laden a pakisztáni-afgán határtérségben bujkál.
MTI - fideszfrakcio.hu