Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NATO-lokátor: ismét veszélyben a Zengő-csúcs

Műszaki szempontból továbbra is a Zengő-csúcs lenne a legalkalmasabb a NATO-lokátorállomás telepítésére - derül ki a katonai objektum telepítését felülvizsgáló bizottság jelentéséből. A környezetvédők tavasszal megakadályozták a hegycsúcs letarolását és kisajátítását.


Dátum: 2004-12-09 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32006
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:00.720132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A most nyilvánosságra hozott dokumentum szerint ha Mórágy vagy Liszó közelében építenék meg a radarállomást, akkor ez egyrészt több 10 milliárd forintos többletköltséget jelentene, másrészt nem lehetne teljesen lefedni az ország területét, és kiegészítő radarokra lenne szükség.

A jelentés kitér arra is, hogy ha a kormány nem a Zengőt választja helyszínnek, akkor a NATO-nál szerződésmódosítást kell kezdeményezni.

Környezetvédők és civil szervezetek ez év márciusában egy ívben már megakadályozták, hogy a katonai építmény miatt a páratlan természeti kincseket rejtő, kedvenc kiránduló-úticélként is szereplő hegycsúcsot tönkretegyék, lezárják.

A környezetvédők a tavaszi építkezések során mintegy százan érkeztek az építkezéshez és közülük többen a frissen kiásott árokba feküdtek. Emiatt a földmunkák nem folytatódhattak. A kivitelezéssel megbízott vállalat később beszüntette útlezárást is, hogy a közlekedés megindulhasson.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség a környezetvédők tavaszi akciói idején közleményben hívta fel a figyelmet: ha a kormány úgy dönt, hogy épüljön meg a lokátorállomás a Zengőn, Magyarországnak az Európai Bíróság előtt kell felelnie a az EU környezetvédelmi szabályainak megsértéséért.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség zöld tagozata a zengői lokátor megépítésétől történő elállás idején kifejezte köszönetét azoknak az országgyűlési képviselőknek, akik a környezetvédelmi bizottságban - felülemelkedve a politikai különbségeken - egyhangúan a Zengő megóvása mellett tették le voksukat.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek