Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy igazi hungarikum: a magyar miniszter helyett az EU védheti meg a magyar bort?

Az Országos Borminősítő Intézettől, illetve a felügyeletét ellátó földművelésügyi tárcától borászok már júliusban kérték a visszaellenőrzések szigorítását. A kezdeményezést mintegy harminc, a borvidékek kétharmadát reprezentáló borászati cég támogatta. Már akkor jelezték: amennyiben az OBI nem fokozza az ellenőrzést, az Európai Unió megfelelő szerveihez fordulnak azzal a kéréssel, hogy vizsgálják meg a magyar borok forgalomba kerülésének rendjét, az ellenőrzések szabályait és magyarországi gyakorlatát


Dátum: 2004-12-09 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:02.292851, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A borellenőrzés magyarországi gyakorlatának szigorítása érdekében az Európai Bizottság agrárügyi biztosához fordul a magyar bortermelők egy csoportja - tájékoztatta Dula Bence, Eger hegybírája csütörtökön az MTI-t. Franz Fischler a tervek szerint január 17-én fogadja őt magát még egy borász kíséretében Brüsszelben - közölte Dula Bence.

A hegybíró elmondta: a "visszaellenőrzés szigorítására azért van szükség, mert ma a boltok polcain lévő borok 25-30 százaléka nem azonos azzal a termékkel, amelyre az Országos Borminősítő Intézet (OBI) kiadta a forgalomba hozatali engedélyt. Szerinte ez az oka annak, hogy a csökkenő termőterület és a kedvezőtlen terméseredmények ellenére borfelesleg mutatkozik a hazai piacon. Ebben a helyzetben pedig alapvető érdek a gyenge minőségű, szabálytalanul forgalomba hozott borok kiszűrése.

A hegybíró emlékeztetett arra, hogy az OBI-tól, illetve a felügyeletet ellátó földművelésügyi tárcától már júliusban kérték a visszaellenőrzések szigorítását. A kezdeményezést mintegy harminc, a borvidékek kétharmadát reprezentáló borászati cég támogatta. Már akkor jelezték: amennyiben az OBI nem fokozza az ellenőrzést, az Európai Unió megfelelő szerveihez fordulnak azzal a kéréssel, hogy vizsgálják meg a magyar borok forgalomba kerülésének rendjét, az ellenőrzések szabályait és magyarországi gyakorlatát - tette hozzá.

Álláspontjuk szerint ugyanis az OBI-nak hetente legalább 70 ellenőrzést kellene végeznie annak kiderítésére, hogy a boltok polcaira került bor azonos-e a forgalomba hozatali engedélyre benyújtott mintával. Amennyiben az ellenőrzés szabálytalanságot tár fel, az OBI azonnal vonja ki az érintett bort a forgalomból, szabjon ki minőségi bírságot, és hozza nyilvánosságra a szabálytalanul eljáró termelők és palackozók nevét - tolmácsolta a szakma kérését a hegybíró. Hangsúlyozta, hogy felvetéseikre azóta sem érkezett válasz és a visszaellenőrzések gyakorlata sem változott, ezért kérnek segítséget az Európai Bizottság agrárügyi biztosától - mondta Dula Bence.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek