Tengeri támadásra készül az al-Kaida
Támadásra készül az al-Kaida terrorszervezet egy nagyon fontos tengeri célpont ellen a következő 12 hónapban brit szakértők szerint. A figyelmeztetést pár hónappal előzte meg a brit haditengerészet hasonló elemzése, amely szerint az al-Kaida kereskedelmi hajókat támadhat meg a világkereskedelem megszakítása céljából.
Dátum: 2004-12-10 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:04.097528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tengerészet rendkívül sebezhető, és arra számítunk, hogy 2005-ben terrortámadást fognak megkísérelni egy fontos tengeri célpont ellen - közölte az Aegis Defence Services nevű brit biztonsági cég a terrorizmussal foglalkozó éves jelentésében.
Egyik következtetésük szerint az iraki konfliktus javított az al-Kaida támadó képességén, mert "lehetőséget adott a mudzsahedek egy új generációjának a hadviselés kitanulására". A következtetéssel teljes mértékben egyetért Paul Beaver független védelmi szakértő, aki szerint a támadás célpontja egy az olajiparhoz kapcsolódó tengeri létesítmény vagy egy óceánjáró lehet, mindkettő gazdasági jelentősége miatt.
Hajók szállítják a világ összes árujának több mint 90 százalékát, és a korábbi támadások már rávilágítottak a sebezhetőségükre. 2002-ben az al-Kaidához kapcsolódó terroristák Jemennél megtámadták a Limburg nevű francia szuper tartályhajót, 2000-ben pedig a "USS Cole" amerikai torpedó romboló 17 tengerészét ölték meg egy motorcsónak felrobbantásával.
MTI - fideszfrakcio.hu