Ezer EBESZ-megfigyelő lesz Ukrajnában
Németország 110 megfigyelőt küld Ukrajnába az elnökválasztás újabb második fordulójára - jelentette be a német külügyminisztérium.
Dátum: 2004-12-10 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=32018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:03:04.377605, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 110 megfigyelő az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ezer fős megfigyelői csapatának a részét képezi. Az EBESZ megfigyelői csoportját Geert-Hinrich Ahrens volt német diplomata vezeti, aki már augusztus óta Kijevben tartózkodik.
Az ukrán legfelsőbb bíróság választási csalások miatt rendelte el az elnökválasztás második fordulójának megismétlését december 26-án. A választási bizottság Viktor Janukovics miniszterelnököt hozta ki győztesnek, s az ellenzék jelöltjét, Viktor Juscsenkót másodiknak. Német politikusok az EBESZ jelentésére hivatkozva közvetlenül a második forduló után nyíltan kétségbe vonták a választás tisztességét.
MTI - fideszfrakcio.hu